Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin egy közel egyórás interjúban tálalt ki minap a Tisza elnökéről. A videóban számos érdekes megállapítást tett, olyanokat, amelyek régóta közszájon forogtak. Kiderült például, hogy Magyar mögött a mozgalmat, majd a pártot is olyan emberek gründolták, akik csupán eszközként tekintenek a pártvezetőre. A magánéleti vádakat is megerősítette Vogel, mikor egy veszekedésüket is felidézte. Elmesélte, hogy míg gyermeke az autóban ült, Magyarral a kocsi mellett összeszólalkoztak, ő pedig fenyegetve érezte magát, mert a férfi egyre agresszívabban viselkedett. Ezután a pártelnök megsértődött, mivel állítása szerint Vogel Evelin kép- és hangfelvételeket készített róla. A Tisza Párt elnöke szerint volt párja ezekkel a feltételekkel zsarolta, ezért fel is jelenti őt. Magyar közösségimédia oldalán természetesen elözönlötték a “hajrá Péter”, “szeretünk Péter, “így tovább Péter” szintű hozzászólások, annak ellenére, hogy a tiszás politikus azóta sem cáfolta érdemben Vogel Evelin állításait. Az interjú másnapján járókelőket kérdeztük az ellenzék temus messiásának legújabb botrányáról. Részletek a videóban.
Fotó: Facebook/Magyar Péter
Facebook hozzászólás
Rózsa
2024-09-27 at 17:19
Ha Evelin felvételeket készített, csak azt csinálta, amit Magyar Péter a volt feleségével. Ő volt a példamutató a III /III ügynöki módszer alkalmazásával, amit valószínűleg nagyapjától tanult meg. Normális embernek eszébe sem jut, hogy gyerekeinek anyját lehallgassa. Azt hiszem Péter csak azért hőbörög, mert ebben az esetben nem ő tette meg Evelinnel, hanem a barátnője Péter módszerét fordította ellene. Durva, gonosz, gőgös, önző hazug, lopós ember aligha érdemel más elbánási módot, mint amit Evelin alkalmazott. Peti!!! Bumeráng!!!
AAA
2024-09-27 at 17:10
A “Vogler-ügy” a Varga Juidt-téma higított változata. Ugyanaz lesz a hatása is: 0.
mezler
2024-09-27 at 16:54
Végső Anna
Sajnos egyet kell értsek. A “démoni” jelző jól leírja őket.
mezler
2024-09-27 at 16:53
Georg
“Vagy meddig tolerálják a “Pesti Srácok” hogy hazaáruló sz*rháziak kormányozzák az országot?”
Mi lenne más, mint hazaáruló az a kormány, amely 14 évig tartó totális ellenszélben 7000 milliárddal növelte az állam vagyonát, visszavásárolta a balos GECIK által eladott 1. közműveket, 2. gáztározókat, 3. aranytartalékot, amely kormány hatalomra kerülése után konszolidálta az összes önkormányzat összes adósságát, amely a balos kormányok idején keletkezett, amely kormány visszafizette a balos GECIK által felvett IMF-EU gigahitelt, amely kormány a balos GECIK által kezeletlenül hagyott svájci frank hitel válságból milliókat rángatott ki többszálon futó lehetőségeket felajánlva, amelyik a balos GECIK által felügyelet nélkül hagyott kolontári zagytározó miatti totális katasztrófában megsemmisült házakat visszaépítette az ottani lakosoknak (megtehette volna, hogy vállat von és kizárólag a biztosítókra bízza), amelyik sikeresen kivezette a hálapénz intézményét, amelyik visszavezette a balos GECIK által elvett 3 éves GYES-t, amelyik több mint duplájára emelte az orvos béreket, amely kormány működése idején az OECD országok halmazában Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a reálbér, amely kormány a Covid válságban nem várva a hezitáló EU-ra a legnagyobb átoltottságot biztosította a polgárainak, amely kormány visszavezette a blaos GECIK által elvett 13 havi nyugdíjat, amely olyan, a bolygón sehol másutt nem létező instrumentumokat kínál a családoknak, mint a CSOK, Falusi CSOK, amely kormány 25 év alatt megszüntette az SZJA-t… MEddig soroljam te büdös tróger mocsok???????
Végső Anna
2024-09-27 at 16:50
Mezler 2024-09-27 at 15:56
A kommunista lelkület csak szaporodni fog, mert olyanok is megkívánták, akiknek gyakorlatilag nem volt részük benne. Erre mondják a hozzáértők, hogy felgyorsult tempóban démonizálódik a világ.
Georg
2024-09-27 at 16:40
Ja..amúgy Orbán magyarázata nagyjából annyira hiteles, mint Bese atyáé..
Georg
2024-09-27 at 16:38
@ mezler
OB magas pozíciót tölt be a kormányba..szóval nyílván jobban zavar, hogy egy ilyen pozíciót egy aljas hazaáruló, sz*rházi tölt be. Mellesleg semmit nem magyarázott meg OB a bocsánatkérő posztjában..ez alapján még mindig fenntartja a mondandóját, szóval takarodnia kell.
mezler
2024-09-27 at 16:30
Az a másfél millió agyhalott, akik azok után hogy a gyermekei előtt halottnak tetette magát, a kivonuló mentőktől pedig elszökött, részegen elrabolt egy telefont egy állampolgártól és a Dunába dobta, cinikus módon tangónak (!!!!) hazudta azt, amikor fullrészegen tinilányok lába között csúszkált, a rendőri adó-vevőt internet blokkolónak hazudta, azt állította, hogy 2000 titkos ügynököt állítottak rá, aki azt hazudta, hogy nem veszi föl az EU mandátumát, majd mégis fölvette, aki azt állította, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni, mert semmi értelme, bűnügye kapcsán mégis amögé bújuk gyáván, aki az árvízi védekezésben folyamatosan hazudozott, aki 3 gyermekes édesapaként, összeszart gatyában részegen tántorgott a pesti éjszakában, akit verőembereknek kellett szorítófogásban kivezetni egy diszkóból, aki az ATV-nek a szemébe hazudik, hogy nem hívták meg, majd amikor szembesítik a hazugságaival, akkor sértődötten kivonul, aki lazán azt hazudta, hogy a magyar kormány titokban migránstábort épít Vitnyéden (természetesen nem igaz), aki vásárolt vietnami hamis kamuprofilokkal pörgeti föl a posztjain a lájkokat, nos, akik ezek után ezt az embert egyáltalán bármiben is mérvadónak, hitelesnek tekintik, azok számomra trágya, ostoba, bolsevik kretének. Ezekre az emberekre, erre a másfél millió előembernek is alig nevezhető takonyra nincsenek szavak…
mezler
2024-09-27 at 16:27
Nyilvánvaló, hogy OB nem hazaáruló. Ezt minden normális ember tudja, vagyis a nem kommunisták.
mezler
2024-09-27 at 16:25
Georg
Jé… Georg! De szigorú vagy! Érdekes, hogy a köztörvényes bűncselekményt elkövető Magyar Péternek mindent elnézel, O. Balázs mondandójába pedig – akiről MINDENKI NYILVÁNVALÓAN TUDJA, hogy nem arra gondolt, amit bele akartok magyarázni – olyan mértékben kötsz bele, hogy már mondjon is le egyből! A KURVA ANYÁD AZT! Előbb mondjon le Varjú László köztörvényes, mondjon le a momentumos köztörvényes, mondjon le a teljes kispesti baloldali maffia, mondjon le Kórózs Lajos, aki százezreket vert át egy hamis videóval a legnagyobb Cocid tomboás közepette és még sorolhatnám napestig! MAJD HA EZEK LEMONDANAK EGY SOKKAL TA NAGYOBB MŰN MIATT MINT AMILYET OB ELKÖVETETT? AKKOR BESZÉLHETÜNK: ADDIG: K.U.S.S. !!!
Georg
2024-09-27 at 16:18
@ Csak mondom
Tudjuk..te szerinted tegnap se történt semmi, és nincs is miről beszélni. Csakhogy a közvélemény többsége szerint az ilyen hazaáruló sz*rházi alakoknak semmi keresnivalójuk a magyar közéletben. Semmit nem javít OB mondandónán, hogy nagy nehezen (miután már OV-nak kellett leszólnia, hogy igenis f*szságokat beszélt) nagy nehezen kiizadt egy félszívvel megírt bocsánatkérést. Igenis takarodnia kell az ilyen rongylelkű senkiházinak.
mezler
2024-09-27 at 15:56
Nem fogjátok megismerni a kommunista természetrajzát egészen addig, míg 50 évesek nem lesztek. Sokáig tart ugyanis a naivitásnak az a korszaka, amíg normális emberként próbáljátok a kommunistát modellezni, és bár mindig beleütköztök az így kialakított modell egyértelmű korlátaiba, különös, érthetetlen, irracionális viselkedést láttok majd, de az említett naivitás nem fogja engedni , hogy szélesebbre tárjátok a képzelet kapuját, amin keresztül átlépve a kommunista ember valódi karaktere feltárul. Ez egyben azt is jelenti, hogy újra és újra csapdában lesztek, mert jóhiszeműen feltételezitek, hogy a kommunistával együtt, bár némi értékrendbeli fáziseltolódással, de mégiscsak üdvös célokért, a normális és tartalmas emberi élet megteremtésének közös ügyén munkálkodtok. Azt fogjátok hinni nagyon hosszú ideig, hogy a kommunista ember célfüggvénye azonos a tiétekkel: jobb, élhetőbb világ, tartalmas emberi lét megteremtése. Ez a naivitás évtizedekig kognitív rabságban tart majd: valahányszor megdöbbenve érzékelitek a kommunista sokszor értelmezhetetlen viselkedését, azt mindig igyekeztek majd a normális ember szemszögéből értelmezni, és meg is fogjátok találni a megfelelő magyarázatokat, amelyek átmeneti sebtapaszként segítenek elfedni azt a valóságot, amelyet azonban jó lenne minél hamarabb megismerni. Hogy a fent említett közös célok közös megléte csak puszta ábránd, évtizedek múlva fogjátok csak megérteni. Sok időnek kell ugyanis eltelni ahhoz, hogy elegendő szellemi muníció és elegendő tapasztalat keletkezzen ahhoz, hogy egy rendkívüli szellemi erőfeszítéssel átlépjétek a rubikont, és a kommunistát végre annak lássátok ami: nem normális embernek. A jóhiszeműségetek a kommunista ember karakteréről lepattan, és képtelenek lesztek majd mit kezdeni azzal amit láttok, hallotok. Állandó harcban fogtok állni olyan ellentétek mentén, amelyek megoldása számotokra evidens egyértelműséggel kínálja fel magát, a kommunista számára azonban ezek az evidens megoldások értelmezhetetlenek lesznek. Nem fogjátok megérteni, hogy miért nem sikerül egyetértésre jutni, egyértelmű megoldásokat kínáló helyzetekben. Nem fogtok egyezségre jutni olyan óriási kérdésekben, mint háború és béke, vagy a migráció, de olyanokban sem, amelyek természetüknél fogva teljes mértékben közös metszetnek tűnnek: gyermek és család. A kommunistát ugyanis nem ezek a célok, hanem egészen más természetű motívumok vezérlik: az aktuális ideológia, és mindazok gyűlölete, akik nem fogadják el az aktuális ideológiát. A kommunista gyűlölete olyan fokon ég, hogy az ideológia védelmében bármit képes feláldozni, akár saját jól felfogott érdekei ellen is képes cselekedni, és kiállni olyan történelmi jelenségek mellett, amelyek a saját pusztulását vetítik előre.
mezler
2024-09-27 at 15:56
Magyar Péter mindennek az alja a szavazóval együtt:
“Volt itt pár hónapja egy olyan, hogy a TISZA-vezér korábbi ígéretén könnyedén átlépve felsorolt egyoldalúan nyolc érvet, amely „a tanácsadói” szerint az EP-képviselősége mellett szól, majd
megkérdezte a tiszta fejjel gondolkodó, minden személyi kultusztól mentes, kőkeményen elvhű választóit, vajon mindezen érvek fényében menjen-e Brüsszelbe, vagy menjen.
Mire az elvárásaikat mindenkor számonkérő, sőt kikényszerítő polgárok, akik néhány órával korábban még bohócfejecskék tucatjaival röhögtek ki minden „propagandistát”, aki Magyarnál EP-képviselőséget szimatolt, 75 százalékban megszavazták, hogy legyen szíves, menjen, mert pont az lesz mindenkinek a jó.”
sumer
2024-09-27 at 15:40
Nagyon beszédes! A Vogel Evelin videót egyik sem látta, de olvasták annak – kizárólag – “MP verziós”, propaganda kivonatát. És ez nekik éppen elegendő. Sőt, az egyik riportalany “nem tagadja”, hogy MP-ről nem hisz el semmit, mert az mind rágalom (mega Rogán), de – fordított esetben – egy fideszeről minden szót elhinne. Ez az igazi goebbelsi propaganda.
És mindezt – szemrebbenés nélkül – kamera előtt ki is jelenti… :)))))
Borzalom… Hogy is mondta egykor Fridrich Nietzsche? “Ha sokáig nézel egy szakadékba, a szakadék egyszer visszanéz beléd!”
Végső Anna
2024-09-27 at 15:24
Többen kiakadnak azon, hogy a Tisza Párt táborát nem tántorítja el, bármi is derül ki vele kapcsolatban.
Ez sajnos a társadalom (de leginkább Budapest) közmorálját minősíti.
Ha Kovács Gergely (Kétfarkú Kutya Párt) győzni tudott (XII.ker.) Pokorni Zoltánnal szemben, akkor Budapesten sajnos bármi előfordulhat.
magyar polgár
2024-09-27 at 15:10
matrix, miért gyűlölöd ennyire a magyarokat?
matrix
2024-09-27 at 14:41
Kontra produktiv !
Egy vágyvezérelt agyhalott bunkó tahó parazita virussal fertözött lumpi prolit még az sem érdekki
ha celeb sperma-Peti “janes bond 006 ” direkt a pofájukba beleveri !
Lenyelik !
Szopnak mint a torkos Borz a mézesmadzagon !
A primitiv lumpi proli buzi-magyaroknak minél primitivebb valaki (celeb) annál közkedveltebb
A szar úgy vonzza a szart mint a mágbes a rozsdás szöget és a kupac egyre nagyobb lesz
Csak mondom
2024-09-27 at 14:31
Georg
Orbán Balázs: Hiba volt részemről, elnézést kérek!
https://www.facebook.com/orbanbalazsandras/posts/1166552674840100?ref=embed_post
Tréma lezárva.
rókerzsót
2024-09-27 at 14:31
Georg
2024-09-27 at 14:27
Megvan az új vesszőparipád? Csapasd neki, gyí teee! XD
Kiskapu
2024-09-27 at 14:28
A “szeretteit”
De MP nem szeret senkit
Csak kacagok
2024-09-27 at 14:28
Derrick 2024-09-27 at 14:18
Minden magyar lehetséges ügynök?
Mi lenne, ha minden magyart kivallatnának, hogy milyen kapcsolatban van a kormánypropagandával?
HAHAHA
Azt tudod, hogy ez mar betegség.
Georg
2024-09-27 at 14:27
Orbán Balázs lemondott már? Vagy meddig tolerálják a “Pesti Srácok” hogy hazaáruló sz*rháziak kormányozzák az országot?
#bántjákapetit
2024-09-27 at 14:22
Derrick
2024-09-27 at 14:18
“2 beépített ügynökkel be tudták cserkészni”.. Muhaha. Ez lesz az új narratíva? Elég szerencsétlen.. 😉
Derrick
2024-09-27 at 14:18
Magyar helyében én csomót kötnék a pöcsömre 2026-ig vagy külföldi luvnyát szereznék be. Mert ha Rogánék 2 beépített ügynökkel be tudták cserkészni, akkor egyetlen magyar nőben sem bízhat meg…