Pesti Srácok

Hátrányos helyzetű és beteg gyermekek kaptak az MVM-től egy újabb emlékezetes napot (VIDEÓ)

A "Legszebb Napom!" szlogent viselő Élménynapot már kilencedik alkalommal rendezte meg az MVM Partner Zrt, amelyhez 2011-ben az MVM Zrt. is csatlakozott. Az esemény célja, hogy egy felejthetetlen élményt szerezzen a tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű, de egészséges gyerekeknek. A megmozduláson az energetikai társaságok 97 500 000 forintnyi adományt nyújtottak át tizennégy, a gyermekek gyógyulását, rehabilitációját segítő intézménynek és civil szervezetnek.

Major György, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az évek során pedig több százmillió forint támogatást nyújtott azoknak az alapítványoknak, intézményeknek, amelyek emberfeletti munkát végeznek a beteg, fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyerekekért. Az összeget a szervezetek többek között betegellátó eszközök pótlására, speciális orvosi műszerek beszerzésére, épületek felújítására, illetve alapvető tevékenységének fenntartására fordítja majd.

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita

PestiSracok facebook image

Címlapfotó: mvm.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?