A küzdés és a szenzációs hangulat ellenére is vereséget hozott az „Ezeregyéjszaka meséje” – Ilyen volt a válogatott „majdnem jubileumi” meccse a Puskásban
Háromgólos vereséget szenvedett labdarúgó-válogatottunk Törökország ellen a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóján a Puskás Arénában. Miután az első meccs után is a törökök örülhettek, így a sorozat következő kiírásában ők szerepelhetnek majd a legmagasabb divízióban, mi pedig visszacsúsztunk a B-osztályba. Mindezek ellenére a válogatott 1001. mérkőzése emlékezetes marad.
Különleges történelme van az ezredik meccsét is lejátszó magyar válogatottnak. Egy olyan ország nemzeti csapatáról beszélünk, amely világklasszisok egész sorát adta ennek a varázslatos sportágnak, s amelyben – történelmi okok miatt – sokszor a labdarúgó-válogatott szereplése és sikere jelentette szinte az egyedüli értelmet és örömet a nemzetnek. Ennek okán a magyar néplélekben megkülönböztetett helye van a focinak, azon belül is a válogatottnak és ez így marad, amíg világ a világ!
Hála a válogatott elmúlt években mutatott teljesítményének, nincs olyan meccs, ahol ne telt ház várná csapatunkat a Puskás Arénában. Most is így volt ez, a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozón. A hangulat ezúttal is szenzációs volt, a „Nélküled” lélekemelő – fantasztikus érzés hatvanezer torokkal együtt énekelni –, a szurkolótábor élőképes koreográfiája pedig fenomenális. Az ezredik meccs tiszteletére készült felirat – „Azt, hogy honnan jössz, soha ne feledd, koronás címer a szíved felett!” – tömören hirdette ennek az egésznek a lényegét. Amit jó ideje markánsan átéreznek játékosaink is, mert itt lézengést, tessék-lássék játékot évek óta nem láttunk ezektől a srácoktól.
A félholdasok elleni párharc arról volt hivatott dönteni, hogy a mieink, vagy a törökök szerepelhetnek-e majd az NL-sorozat következő szériájában a legmagasabb, vagyis az A-divízióban? Ha figyelembe vesszük a magyar futball valós erejét, bajnokságunk helyét az európai színtéren, vagy éppen az utánpótlás-nevelésünket, már az is rendkívüli bravúr volt, hogy mi feljutottunk a legjobbak közé. Sőt, nem csupán feljutottunk, de ott egyszer benn is tudtunk maradni.
A mögöttünk hagyott sorozatban is hoztuk a kötelezőt. Kötelezőt? A mai, rendkívül kiegyensúlyozott erőviszonyokat figyelembe véve, senki ellen nem lehet biztosra menni. Mindenesetre Bosznia-Hercegovinát megelőztük, így lehetőséget kaptunk arra, hogy egy B-divíziós második helyezettel megmérkőzzünk az A-osztályos tagságért.
Azokat a törököket kaptuk ellenfélként, akik ellen az elmúlt meccseken sikeresek voltunk, hiszen néhány éve a Nemzetek Ligájában, illetve tavaly barátságos meccsen is legyőztük őket. Ennek ellenére ki-ki meccsre készülhettünk, hiszen több, nagyszerű játékosuk van a szintén olasz szövetségi kapitány által irányított félholdasoknak.
Az isztambuli első meccsen némiképp csalóka eredmény született, mert nem játszottunk alárendelt szerepet, komoly helyzeteink voltak, sokáig inkább nekünk állt a zászló, ám a házigazda török csapat két gyors góllal döntésre vitte a dolgokat… A futballt pedig gólra játsszák, így hiába a sok magyar helyzet, mivel azokat egy kivételével elpuskáztuk, így maradt a remény, hogy a visszavágón majd nekünk sikerül jobban a befejezés.
Sajnos, a meccs képe hasonló lett, mint Isztambulban volt. Az első félórában két szép gólhelyzetet is kialakítottunk, Szoboszlai szabadrúgása a felső lécet érintve hagyta el a játékteret, ám nem tudtuk megzörgetni a török hálót. Ezzel szemben ők az első félidő hajrájában két gyors gólt szereztek, amellyel pontot is tettek a párharc végére. A törökök ugyanis ahhoz nagyon jók, hogy egy félidő alatt négyet kapjanak, mi pedig nem voltunk elég jók ahhoz, hogy 1-5-ös összesített állásból negyvenöt perc alatt felálljunk.
A mérkőzés hajrájában belőtték harmadik góljukat is, amellyel kissé kiütés-szaga lett a mérkőzésnek, ám ennél jobban fájt, hogy hosszú ideje tartó hazai veretlenségünket is elveszítettük. Nem is történhetett ez másként, mert ezen a meccsen – de pontosabb talán úgy fogalmazni, hogy ebben a párharcban – semmi nem jött össze. Hadilábon álltunk a szerencsével, nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, miközben hátul szinte minden megingásunkat kihasználta az ellenfél.
Mindezek ellenére fontos, hogy próbáljunk reálisan értékelni. Nem csak azért kaptunk ki, mert elfordult tőlünk a szerencse. Látni kell, hogy ha Szoboszlainak nem megy a játék – márpedig ezen a két meccsen sajnos nem igazán ment csapatkapitányunknak –, ha Sallai kényszerűségből hiányzik, ha gólfelelősünk Varga Barnabás formán kívül van, és mindezek mellett kiesik a csapatból Schäfer, Nagy Zsolt is, akkor azt mi nem bírjuk el. Nincs minden posztra három-négy azonos tudású játékosunk, amely könnyedén lehetővé tenné egy-egy ilyen helyzet áthidalását. Éppen ezért semmiképpen nem kell és nem is lehet leszedni a keresztvizet a válogatottról!
Az akaratra most sem lehetett panasz, az elszántság sem hiányzott, de ez önmagában ma már nem elegendő egy olyan szintű csapat ellen, mint a török. Itt már kellenek az egyéni kvalitásokból következő pluszok, a váratlan húzások, és a kapu előtti „kegyetlenség”, amikor helyzet kínálkozik. Ezek most nem voltak jelen csapatunkban, korábban azonban többször is és biztosra vehető, hogy a jövőben is így lesz.
A legmagasabb osztályból történő kiesés csupán annyit jelent, hogy körülbelül most kerülünk a valós helyünkre. Marco Rossi irányítása alatt hosszú-hosszú ideje erején felül teljesített és teljesít csapatunk, amely bravúrok egész sorát szállította az elmúlt években. Most nem történt egyéb, mint elmaradt a bravúr, ami még így is meg lehetett volna, amennyiben határozottabbak vagyunk a kapu előtt és kihasználjuk a helyzeteinket.
A törökök elleni vesztes párharc kapcsán nem igazán hemzsegnek a pozitív hozadékok, ám azért találni ilyet is. Bemutatkozott a csapatban Dárdai Bence és Tóth Alex. Két rendkívül tehetséges, sokra hivatott játékosról beszélünk, akikkel a jövőben bővülni tud csapatunk taktikai tárháza. Külön is kiemelendő az, hogy – amint a meccs végi taps és a közös Himnusz-éneklés mutatta – a szurkolói szimpátiát is megtartotta a csapat. Emellett mindenképpen hasznos volt ez a párharc arra nézvést, hogy a számunkra ősszel kezdődő vb-selejtezőket is reálisan várjuk majd.
Reálisan, ugyanakkor bizakodva is, hogy válogatottunk következő ezer mérkőzése hasonló csodákat tartogat számunkra, mint amiket az első ezer meccs során kaptunk csapatunktól.
Vezető kép: a szerző felvétele
