Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)

Debrecen hazánk második legnépesebb városa, több, mint kétszázezren lakják. Ehhez méltón pezsgő a város sportélete is, hiszen a kézilabda, a kosárlabda, a póló, sőt, a jégkorong is jelen van a városban. Az elmúlt másfél évtizedben mindezt lekövették a sportlétesítmények is, a Nagyerdő és környéke mára nem csupán a város „tüdeje”, de sportközpontja is lett. S mondani sem kell, hogy bármekkora is a népszerűsége a kézilabdának, vagy újabban már a helyi hokicsapatnak is, a foci közkedveltségével egyetlen más sportág sem vetekedhet. Mindez nem csak a sportág kiemelt népszerűsége okán érthető, a csapat maga is tett azért, hogy a foci kiemelt érdeklődésnek örvendjen a városban.

A Debrecen ugyanis a legeredményesebb a vidéki fociklubok közül. Hét bajnoki aranyérme mellett hat Magyar Kupa-győzelmet, öt Szuperkupa és egy Ligakupa sikert is számlál. A csapat aranykora egyértelműen 2003 és 2014 közötti időszak volt, elsőségei nagy részét ekkor szerezte, ráadásul 2010-ben és 2012-ben duplázni is tudtak. A 2013/14-es idényben veretlenül lettek bajnokok, ami nemzetközi összevetésben is rendkívül ritka teljesítmény.

Legendás játékosok és edzők egész sorát adta a sportágnak a város. A régmúltban megfordult a csapat kispadján Dr. Lakat Károly (akinek életét és pályafutását ebben a cikkünkben mutattuk be), és az 1970/80-as évek fordulóján itt bontogatta szárnyait a két világbajnokságon is pályára lépő Sallai Sándor, a mai válogatott alapemberének, Sallai Rolandnak a nagybátyja. De a korosabb Loki-szurkolók jól emlékezhetnek a kiváló kapusra, Mező Józsefre, a remek védőre, Paróczai Sándorra, vagy a hírhedt „rosszfiúkra”, Melis Bélára, Mörtel Bélára és Bücs Zsoltra is.

Az is egyértelmű, hogy az 1990-es évektől új dimenziókba emelkedett a város futballja. Amíg korábban a vasutascsapat, vagyis DVSC – amely a kommunizmusban oly’ sok klubhoz hasonlóan megkapta a „Munkás” nevet, így DMVSC lett belőle – és a Kinizsi rivalizálása jellemezte a helyi futballéletet, többnyire mindig a vasutas sikerével, addig az ezredforduló tájára egyértelműen a „Loki” lett a foci első számú képviselője a városban. Garamvölgyi Lajos, majd később Herczeg András és Kondás Elemér edzőként, Sándor Tamás, Dombi Tibor, Madar Csaba vagy éppen Szatmári Csaba pedig játékosként írták be magukat nemcsak a város, de az egyetemes magyar labdarúgás kapcsos könyvébe is.

A legnagyobb sikerek döntő hányadát az Oláh Gábor utcai stadionban érte el a Loki, Dombiék sikersorozata idején ugyanis a régi Nagyerdei Stadion már nem volt megfelelő állapotban, az új pedig még csak a tervekben létezett. Így magától értetődik, hogy debreceni „túránkat” az Oláh Gábor utcában kezdjük. A komplexum portása végtelenül rendes, amikor jelezzük, hogy mi járatban vagyunk, és hogy szeretnénk fotókat készíteni a legendás stadionról, habozás nélkül engedélyt ad erre. Bár a székek kopottasak, a főlelátó és a régi klubépület is „viseltes”, mégsem lehet használaton kívül a pálya, mert a fű szépen vágott és ottjártunkkor éppen locsolták is a gyepet.

A fényképek elkészülte után aztán indulunk a Nagyerdei Stadionba, amelyre nem közhely ráaggatni a jelzőt, hogy igazi ékszerdoboz. Magyarország egyik legmodernebb, leginkább emberközeli stadionja lett, olyan csodálatos környezetben, mely párját ritkítja. A közvetlen szomszédságában található a százéves Víztorony, a körülötte kialakuló park és rendezvénytér, az állatkert, vidámpark, a gyógyfürdő és az új Aquaticum Strand, szálláshelyek, szabadtéri színpad, valamint a közeli sportcentrum olyan élménycsomagot és lehetőséget rejt magában, amely turisztikailag is vonzó célponttá teszi a városnak ezt a részét.

Túránk során lehetőség szerint igyekszünk úgy kiválasztani a mérkőzéseket, hogy azok valamiért rangadónak számítsanak, többek legyenek, mint egy „átlagos bajnoki”. Ez alapján nem volt kérdés, hogy Debrecenbe akkor érdemes elmenni, ha a szomszédvár, vagyis a Nyíregyháza az ellenfél, hiszen a két megyeszékhely rivalizálása hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Nem véletlen, hogy úgy a nyírségiek, mint a hazaiak már a hét elejétől hangolódtak a vasárnap délutáni rangadóra, amelynek részeként az ilyenkor szokásos üzengetések is útnak indultak mindkét oldalról.

Az idei kiírás első keleti rangadójának külön pikantériát adott, hogy az előző idényben mind a Debrecen, mind pedig a Nyíregyháza feje felett ott lebegett Damoklész kardja. A bennmaradási reményeit leghamarabb elveszítő Kecskemét mellett három csapatnak kellett az utolsó fordulókig félnie a kieséstől, és a Fehérvár mellett ez a két keleti fellegvár volt. Végül a Fehérvár húzta a rövidebbet, a Loki és a Szpari bent maradt, de egyértelmű volt, hogy idén nem akarnak hasonló félelmekkel ráfordulni a pontvadászat utolsó szakaszára.

Debrecenben nagyon nagy változások történtek a nyáron. Új tulajdonosa lett a csapatnak – igaz, a zuhanyhíradóból úgy értesültünk, hogy a hivatalos átadás-átvétel még mindig nem történt meg –, átalakult a játékoskeret és kicserélődött a szakmai stáb is. Az új tulajdonos spanyol területről érkezett, ami az edzői csapat összetétele és a játékoskeret vonatkozásában is észrevehető. A csapat trénere Sergio Navarro lett, aki komplett stábbal érkezett, az állandóságot gyakorlatilag csak Dombi Tibor pályaedző és Balogh János kapusedző képviseli a korábbi szakmai csapatból.

A játékoskeret is erőteljes átalakuláson ment keresztül. A távozók közé számos alapember is bekerült, miközben több spanyol játékossal igyekezett erősíteni a piros-fehér alakulat, valamint – a magyarszabály jóvoltából is – magyar futballisták is Debrecenbe szerződtek. A kapus Varga Ádám az Üllői útról érkezett kölcsönbe, és frissen igazolták a korábbi Puskás-támadót, a nemrégiben a Maribor színeiben a Paks ellen pályára lépő Komáromi Györgyöt.

A Loki jól kezdte a bajnokságot, a zalaegerszegi idegenbeli döntetlen után két meccset megnyertek Dzsudzsákék, így abban a reményben várták a nagy keleti rangadót, hogy egy hazai pályán aratott győzelemmel az élboly tagjaivá válnak. A Nyíregyháza ezzel szemben kicsit „beragadt” a rajtnál, így a rangadó presztízsén túl, számukra azért volt létkérdés egy jó eredmény, hogy elmozduljanak a tabella végéről.

Több mint tizenkétezer néző látogatott ki a keleti derbire, vagyis a hangulat már a kezdő sípszót megelőzően is fantasztikus volt. A mérkőzésen ez csak fokozódott, igaz, nem zárható ki, hogy a műsorközlő új rekordot állított fel az egy meccsre jutó szurkolói figyelmeztetések számában. Visszatérően kérte a szurkolókat, hogy sportszerűen buzdítsák csapatukat, ám ez a kérése többnyire süket fülekre talált… Annyi közbevetést itt feltétlenül érdemes tenni, hogy aki ismeri a futball-, illetve a futballpályák világát, azok számára ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen ez – amíg nem lép túl bizonyos határokat – a szurkolói világ része.

A mérkőzésen két ellentétes félidőt láthattunk. Az első játékrészben a Loki irányított, a másodikban viszont inkább a Nyíregyháza akarata érvényesült. Mindezt az eredmény is tükrözte, hiszen a szünetben még a hazaiaknál volt az előny, ám a Nyíregyháza végül elvitte a három pontot a Nagyerdőből. Annak ellenére, hogy a döntetlen talán igazságosabb lett volna, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Debrecen játékából hiányzott az ötletesség.

Különösen szembetűnő volt ez a második félidő közepétől, amikor előbb a fejsérülést szenvedő gólfelelős Bárány Donátot, majd a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázst is lecserélte Sergio Navarro. Mert az továbbra sem kérdés, hogy ennek a Lokinak még mindig Dzsudzsák a kulcsembere, a válogatottsági rekorder a fő fazonszabász, elöl pedig Bárány góljai nélkülözhetetlenek. Amikor a két játékos elhagyta a pályát, gyakorlatilag súlytalanná vált a hazai támadójáték, s annak ellenére sem tudtak érdemi gólveszélyt kialakítani, hogy Kocsis Dominik nagyszerűen játszott. Mindezek eredményeként – miután a Nyíregyháza a hajrában szerzett egy lesipuskás gólt – még az egy pont sem lett meg a debrecenieknek.

A szurkolók ki is fejezték nemtesztésüket, hiszen számukra a Szpari elleni párharc az egyik legfontosabb meccs az egész szezont tekintve is. A világhálón még napokkal a találkozót követően is záporoznak a kritikai észrevételek az „ezerfejű Cézár” tagjaitól. Amit elsősorban számonkérnek csapatukon, az nem más, mint a Janus-arcú teljesítmény, amely egyik félidőről a másikra jelentős változást hoz a mutatott játékban. 

Már az első fordulóban, Zalaegerszegen is hasonlót tapasztaltunk, csak ott a második játékrész sikerült jobban a debrecenieknek. Úgy fest, a szezon egyik fő kérdése a Nagyerdőben az lesz, hogy Sergio Navarro megleli a módját csapata kilencven percnyi jó játékának? Ha igen, akkor ez a Loki az élmezőnyben végezhet, mert a játékosállomány képességeiben ott rejlik ennek lehetősége. Ha azonban ez a mérkőzéseken belüli kétarcúság válik állandóvá, akkor legfeljebb a tavalyinál zökkenőmentesebb bent maradásban bízhatnak a Cívisvárosban.

******

Túrabizonyítvány – Debrecen

A Magyar–Foci–Túra valamennyi állomásán 1-10-ig terjedő skálán értékeljük a körítést, a stadiont, a hangulatot és mindezek alapján kialakuló összbenyomást.

Stadion és környezete: Elképzelni is nagyon nehéz szebb környezetben fekvő futballstadiont. A Nagyerdő eleve Debrecen „tüdeje”, csodálatos zöldfelülete a Cívisvárosnak, amelyben szinte elveszik a stadion. A DVSC pályáját 2014 májusában adták át, több mint húszezer férőhelyével az egyik legnagyobb klubaréna Magyarországon, ahol már válogatott meccset is rendeztek. Mindent figyelembe véve nem is kérdés, hogy a legmagasabb minősítést érdemli ez a gyönyörű aréna. Értékelés: 10 pont 

Szurkolói bolt: A stadion alagsori részén található, ottjártunkkor nagy forgalom jellemezte. Az árukészlet sokszínűségére sem lehet panasz. Külön érdekesség, hogy ezen a téren is megfigyelhető a hagyománytisztelet, ugyanis számos ereklye kapható, amelyen a BL-ben szereplő csapat képe díszeleg. A mezek közül már a legfrissebb kollekció darabjai is kaphatók, az árak itt is a megszokottak, olcsónak nem nevezhetők. A múlt ereklyéiből rendezett kiállítás egyfajta Loki-múzeummá is varázsolja a shopot, ami remek kezdeményezés. Értékelés: 9 pont

Kiszolgálás: A sajtóteraszról nem volt átjárás egyik büféhez sem, így ilyen irányú tapasztalatokat nem tudtunk szerezni, a kitűnő hírnévnek örvendő stadionos hot dogot sem sikerült letesztelni. Ugyanakkor minden igényt kielégítő, ahogyan a sajtóközpontban fogadják a zsurnalisztákat. Bent hatalmas képernyőkön követhető a mérkőzés, a sajtópáholy pedig közvetlenül a kispadok felett helyezkedik el, ahonnan „mindent is” jól lehet látni. Mérkőzésre kiadott műsorfüzettel nem találkoztunk, a csapatösszeállításokból pedig az internetről tudtunk tájékozódni… Értékelés: 8 pont

Hangulat: Aki ismeri a magyar labdarúgás hagyományait, pontosan tudja, hogy a külön kategóriát jelentő Fradi-Újpest rivalizáláson túl akad még néhány „forró hangulatú” párharc. Ezek közé tartozik a két keleti fellegvár, a Nyíregyháza és a Debrecen csatája is, nem véletlenül választottuk túránk következő állomásául ezt a meccset. Nem is csalódtunk. A klasszikus közhellyel élve: az ilyen meccsekért érdemes futballistának lenni. A két csapat szurkolói szenzációs hangulatot varázsoltak a Nagyerdei Stadionba, az pedig mindent elmond, hogy több mint tizenkétezren látogattak ki a találkozóra. Ha lehetne, pluszpontot is érdemelne a mérkőzés ilyen irányú körítése. Értékelés: 10 pont

Összbenyomás: Csodálatos építészeti értékekkel gazdagított gyönyörű belváros, impozáns stadion. A „kálvinista Róma” egész napos programot kínál, amelynek méltó lezárása lehet egy jó hangulatú mérkőzés a Nagyerdőben. A klasszikus népdal – Debrecenbe kéne menni – már nemcsak a pulykakakas-vásárlás, de a futballmeccsek kapcsán is igaz.  Értékelés: 9 pont

Összpontszám: 50/46

Vezető kép: A Loki szurkolótábora görögtűzzel is készült a keleti rangadóra. A szerző felvétele.

A Magyar–Foci–Túra riportsorozatunk első, zalaegerszegi része ide kattintva olvasható!