Az éllovas gólfelelősének gyermekkori álma a válogatottság – Beszélgetés Bárány Donáttal, a Debreceni VSC csatárával (PS-exkluzív!)

Ragyogóan kezdte a Loki a bajnokságot, a második kör elején vezeti a tabellát! Mi változott meg pár hónap alatt, mi az oka annak, hogy a tavaly éppen csak hogy bent maradó csapat idén ilyen eredményesen és jól szerepel?

Bár valóban nem telt el túl sok idő nyár eleje óta, a csapatnál nagyon sok változás történt. Jelentős átalakuláson ment keresztül a játékoskeret, új szakmai stábbal dolgozunk. Annak eredményeként, hogy gyakorlatilag kicserélődött a fél csapat, teljesen más lett az öltöző összetétele is. Kifejezetten mély lett a keretünk, minden posztra többen vagyunk, így meg kell küzdeni már a kezdőcsapatba kerülésért is. Ez egyértelmű motiváció mindenki számára, hiszen minden játékos játszani szeretne. Azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy kifejezetten felszabadult, jó légköre van az öltözőnknek, emberileg is jó edzésre járni, pályára lépni. Ennek is szerepe van a jó szereplésünkben, jóllehet ez persze oda-vissza működik, mert a győzelmeknek is szerepe van abban, hogy ennyire pozitív légkör uralkodjon az öltözőnkben.

Hol lehet a Debrecen helye reálisan a pontvadászatban? Valós a dobogóért harcolni, vagy a középmezőny és a biztos bennmaradás az, ami igazából cél lehet a csapat számára? 

Rendkívül nehéz ezt megmondani, mert a tizenkét csapatos bajnokság egyik sajátossága éppen abban rejlik, hogy néhány forduló alatt is alapvetően változhat meg egy csapat tabellán elfoglalt helyezése. Lehet, hogy ott vagy a dobogó környékén a bajnokság valamelyik szakaszában, ám aztán elég egy hullámvölgy, három vereség, és rögtön más célokért küzdesz. Éppen a tavalyi bajnokság tanulsága, hogy az elsődleges cél azt a pontmennyiséget megszerezni, amivel az élvonalbeli tagságot biztosítani lehet. Ha ez megvan, akkor jönnek a további célok. Szerencsére jó úton járunk ahhoz, hogy ez minél előbb a birtokunkban legyen.

Dzsudzsák Balázs lecserélése vagy bármely más okból történő távolmaradása esetén gyakran kapja meg a kapitányi karszalagot. Mennyiben jelent ez pluszt és mennyire érzi azt, hogy hallgatnak önre a társak?

A csapatunknak Dzsudzsák Balázs a kapitánya, minden tekintetben ő a vezér. Amennyiben nincs a pályán, akkor Szécsi Márk vagy én kapom meg a karszalagot, de Márk előttem van a rangsorban. Amikor csapatkapitány valaki, természetesen nagyobb a felelőssége, különösen most, amikor a szabályok szerint már csak a kapitány kommunikálhat a pályán a játékvezetővel. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nem a karszalagon múlik az, hogy valakire hallgatnak-e a társak vagy sem. A védelmünk tengelyében szereplő Lang Ádámon például soha nincs karszalag, mégis mindenki hallgat rá, mint ahogyan rám is odafigyelnek akkor is, ha Balázs vagy Márk karján van a szalag. Ebben a tekintetben is jó a csapategységünk, kölcsönösen figyelünk egymásra, segítjük egymást a pályán is.

Ha már a bíróval való kommunikációt említette, észrevehető, hogy gyakorlatilag sosem látni önt reklamálni, de egyébként is rendkívül sportszerűen játszik, ritkán kap sárga lapot is. Ezt a fajta hozzáállást otthonról hozta? 

Ezen így még nem is gondolkodtam, de azt hiszem, igen, a neveltetésemnek alapvető szerepe van abban, hogy ilyen vagyok. Sosem voltam sportszerűtlenül vehemens típusú játékos. Természetesen előfordult azért olyan, hogy a játék hevében, vagy egy igazságtalan ítéletet követően nálam is leszállt a lila köd, de nem ez a jellemző. Mostanra pedig már tudatosan is figyelek erre, mert az évek során megtapasztaltam, hogy többszörösen is fölösleges a reklamálásra fordítani az energiát. Egyrészt magamnak ártok vele, hiszen elviszi a fókuszt a lényegről, a játékról, de egyébként is fölösleges a reklamálás, hiszen attól még úgysem fogja visszavonni az ítéletét.

Melyik játékrendszert szereti jobban, az egycsatárost, vagy a kétcsatárost, illetve milyen játékszituációkban érzi a leginkább otthon magát?

A magam részéről mindkét játékrendszert egyformán szeretem. A tavalyi idényben Nestor El Maestro a kétcsatáros játékot részesítette előnyben, általában Mauridesszel játszottunk párban elöl. Idén egycsatáros rendszerben játszunk, én ebben is élvezem a játékot. Szeretek érkezni a beadásokra, valamint lecsapni a kipattanó, lecsorgó labdákra. A végcél adott: befejező csatárként a gólszerzés az elsődleges feladatom, noha természetesen a védekezésből is igyekszem kivenni a részem.

A legkülönfélébb csatárerényeket csillogtatja meg a mérkőzéseken. Mennyi az, ami ebből tanulható és a rutin magával hozza, és mi az, amire úgymond születni kell? 

Nem könnyű megmondani, hogy milyen arányban oszlik meg az adottság és a tanulással szerzett tudás, de az biztos, hogy mindkettőre szükség van. Az a képesség, hogy az ember valahogy érezze, hová érkezhet a kipattanó vagy a lecsorgó, szerintem inkább érzésből megy, ösztönös dolog, nem igazán tanulható. Annál inkább tanulható és fejleszthető ugyanakkor a koncentrációs képesség, hogy az ember képes legyen maximálisan összpontosítani a pályán. Márpedig a kettő együtt szükséges ahhoz, hogy támadó eredményes és gólerős legyen. Ezen kívül vannak olyan részei a csatárjátéknak, amit lehet fejleszteni, a mozgáskordinációt például, vagy a reakcióidő javítását és a robbanékonyságot. Sok tudatos gyakorlattal ezeket lehet és kell is fejleszteni az edzéseken, a mérkőzésszituációk viszont nem modellezhetők előre. Ott már a rutinnak és a tapasztalatnak lesz egyre nagyobb szerepe.

A csapatcélokról már beszéltünk, de mik az egyéni céljai az idényben. Tavaly például házi gólkirály volt, megcélozza idén a teljes élvonal gólkirályi címét? 

Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de nem maga a gólkirályi cím hajt elsősorban. Természetesen, mint minden csatár, szeretnék minél több gólt szerezni, de a gólkirályi címnél fontosabb számomra, hogy jobb legyek, mint tavaly voltam. Szeretnék mindenben előre lépni a tavalyi bajnoksághoz képest. Fejlődni szeretnék a különböző játékelemekben, a játékom tudatosságában. Ha ezek megvalósulnak, akkor az a gólok számában is megmutatkozik majd.

Már a nyáron is hallani lehetett külföldi érdeklődőkről, és azóta is rendre felmerül önnel kapcsolatban a távozás. Milyen ajánlatokra lenne nyitott? Ha ön választhatna, melyik csapatba igazolna? 

Nagyon szeretném kipróbálni magam külföldön, ami nyáron nem adatott meg. Ha lesz megfelelő érdeklődő, igyekszem élni a lehetőséggel, de jelenleg nem ezzel foglalkozom. Nagyon jól érzem magam Debrecenben, így volt ez akkor is, amikor gyengébben ment a csapatnak, most, hogy az eredmények is jönnek, pláne így van. Jelenleg arra koncentrálok, hogy minél jobban szerepeljünk a Lokival. Ugyanakkor növeli a motivációmat, hogy felhívjam magamra az érdeklődők figyelmét. Kicsi koromtól fogva a Chelsea a kedvenc csapatom, boldogan lennék a kékek játékosa, de tisztában vagyok azzal, hogy erre nincs reális esélyem. 

Annál reálisabb lehet ugyanakkor az, hogy előbb-utóbb meghívót kap majd Marco Rossi szövetségi kapitánytól, hiszen immár hatgólos a mostani bajnokságban. Miként tekint erre a kérdésre? 

Sosem tagadnám, hogy amióta futballozni kezdtem, mindig álmodoztam arról, milyen lehet válogatottnak lenni. Korosztályos szinten ez megadatott, de a felnőtt válogatottban még nem. Ezért ez az álmom továbbra is él. Mindez komoly motivációt jelent számomra a hétköznapokban is, mert szeretném, hogy az álomból valóság legyen. Ugyanakkor igyekszem nem stresszelni ezen, hanem inkább úgy hozzáállni, hogy ez elsősorban rajtam múlik, azon, hogy miként teljesítek. A mindenkori kapitány joga eldönteni, kiknek szavaz bizalmat. Ameddig nem kapok meghívót, addig azt tekintem visszajelzésnek, egyfajta üzenetnek, hogy tegyek még többet érte. Ha pedig megérkezik a meghívó, én leszek világ legboldogabb futballistája.

Vezető kép: a Debreceni VSC hivatalos weboldala (dvsc.hu)