Szerkesztőségünk dinamikus duója úgy döntött, köszönhetően a Facebook targetált hirdetésének (ennek még lesz szerepe később), hogy hétfő este ellátogat a Budai Liberális Klubba, megtekinteni Krémer Balázs szociológus és neves haladó értelmiségi beszélgetését a 168 óra újságírójával, Ónody-Molnár Dórával, hátha választ kapunk arra a kérdésre, hogy „Hogyan lehetünk ennyire hülyék?” És ők a Fidesz szavazókra gondoltak. A betevő könnyeinkért mentünk, valamint hogy megtudjuk, hol tartanak most a gyászmunkában, de a gyászmunka szakaszai (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás) közül ők a szombatot és a vasárnapot választották, azokból is azt, ami április elsejére esik, így nem csak a betevő nedűnek, hanem a teljes látleletnek is a birtokába jutottunk: ezek tényleg teljesen hülyék és tényleg semmit nem értenek az őket körülvevő világból.
Pedig a felvezető még elég ütősre sikerült. Megtudtuk, hogy az ezek szerint mégiscsak létező elitellenes lázadás hatása alá került szavazótömegek olyanok, mint a bolgár táncoló medvék. Nem tudnak élni a szabadságukkal, hiába próbálják visszaszoktatni őket a természetbe. Éreztük, hogy lesz sötét vidékizés, akiknek csak kinyomtatott internetre van szükségük az öntudatos állapothoz, továbbá végre megtudjuk, milyen feladatok állnak a haladó értelmiség előtt a populizmus uszályába került alsó néprétegek felemelésének ügyében. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat.
Az ember nem egy racionális automata, aki a customot választja a default helyett
Bámulatos kamaradarab született a szemünk előtt. Krémer a számok, a tudomány emberét játszotta, Ónody-Molnár pedig az értetlen kékharisnya szerepéből kísérte az arcával, ahogy értetlen tekintetet vágott. A titkot mi is az események sűrűjében fejtettük meg: a meghívó első bekezdései arra utaltak, hogy nagy butaszavazós, köcsögorbánozás várható, erre Krémer a saját olvasmányélményei alapján átfogó elméleti képzést tartott a neomarxista-posztstrukturalista vallásban nevelkedett közönség számára, hogy nincsenek megfelelő és érvényes szavaik és fogalomkészletük a valóság leírására. És akkor még az elméletekről nem is ejtett szót. Hisznek abban, hogy az ember ilyen meg olyan, ennek ellenére az élet és a rideg valóság azt mutatja, hogy az ember nem azért szervdonor, mert az akar lenni, hanem mert az az alapértelmezett kocka. A lustaság, mint vezénylő elv. Helló. Ez van.
Ez most miről beszél?
Be is indult a mozgolódás a közönség soraiban, hiszen nem ez volt megbeszélve, nem ezért jöttek. A néhány bátortalan közbeszólás viszont úgy pattant vissza a beszélőről, mint Benzema lábáról a labda a kapuba. Távolról indított, de sehova nem jutott. Címszavakban azért emlékezzünk meg róla:
- 2007-ben indult a világválság, mert Gyurcsány akkor kúrta el, tehát nem 2008-ban,
- nem politikai programot kell hirdetni, hanem kérdéseket feltenni,
- a gazdaságelmélet nem mond el semmit arról a világról amiben élünk.
Kiderült, jó helyen tapogatózik, mert tényleg nem értenek semmit a világból. Ő sem, de ő erről már sejt valamit. Szerinte az a baj az elmélettel, hogy az önbizalmát veszített középosztály a privilégiumai elvesztése után nem kerül izgalmi állapotba a szolidaritás szótól; és ez az elmélet hibája. És azt sem érti ez a középosztály – de ezt már mi, a cikk írói mondjuk –, hogy ha ők a vesztesei a válságnak, akkor miért akarunk nekik új áldozat-csoportokat kijelölni, akikről kutya kötelességük gondoskodni? Ez a zavaró, tolakodó kérdés fel se merül a tudomány jeles képviselőjében, leragad a laposföldezésnél és annál, hogy a választók nem tudják, mi az a Higgs-bozon, így nekik nehéz helyes döntést tanítani. De ebben – vette elő önkritikus énjét Krémer – ő is hibás, hiszen az értelmiségnek sokkal izgalmasabb az impaktfaktor, azaz a hivatkozások száma, mint az értelmes kérdésekre való értelmes válasz.
A középréteg a legtitokzatosabb állatfajta
A politikai válságot is odatette a gazdasági válság mellé, mint nehezen érthető, a neomarxista-posztstruktralista elméletekkel nem leírható történést. A neomarxista-posztstrukturalista csak a mi definíciónk, nem részletezték, csak mint „mi” utaltak az haszontalanság elkövetőire. Krémer szerint a hagyományos politika nem érti meg, hogy az újraelosztás segítségével nem lehet kezelni a középosztály lecsúszását, hiszen a középosztály tartja el az államot, az ő befizetéseik működtetik az egészet. Ezen kívül az egyenlősítő elméletek sem igazán klappolnak, hiszen az ingatlanok ára kiszámíthatatlan, a tudás pedig hatalmi szóval nem táplálható át egyik tudatból a másikba. Ekkor felcsillant a szemünk, hiszen végre valami, amit mi pattanásaink elmúltával és politikai öntudatra ébredésünk óta (a kettő szorosan összefügg, lásd Rékasi Ziggy) tisztában vagyunk, és végre egy haladó értelmiségi tudatáig is eljutott. De korán örültünk.
Van-e 200.000 + 1 haszonmaximalizáló automata, aki képes megváltani a pusztuló Magyarországot?
Mert végre a magyar belpolitikára is sor került, köszönhetően Ónody-Molnár kitartó unszolásának. Persze nem kellett túl sokat pettingelni hozzá, hiszen Krémer régi káder, természetesen a független értelmiségi munkaköre mellett. (Aki ezt durva, ízléstelen leszólásnak tartja, az legyen szíves googlezni egyet!) Szóval Magyarország tragikus helyzetben van, szinte kihaltunk, aki nem Londonban van, az az út szélén fekszik kiterítve, a számok hazudnak, a KSH hazudik, csak Orbán és bandája, a MAFFIA gazdagodik, lekőröztek, lehagytak minket és így tovább, a szokásos disztópia. És az, hogy valaki képes volt ennek ellenére a Fideszre szavazni, az nem mást bizonyít, mint hogy megvezethetőek, manipulálhatóak és alapvetően butuska, érzelmi lényecskék vagyunk. Mert egész néprétegek, csoportok vesztesei Orbán rémuralmának, de azok nem ismerték fel osztályérdeküket a mindent leuraló migránsellenes propagandának köszönhetően. Itt kezdtünk el ásítozni, de Krémer nem kímélt minket, hiszen a közönségen olyan izgatottság vett erőt, hogy a lúdbőrök miatt talán Bajnai Gordon is visszatér francia száműzetéséből. Kiderült, Orbán ugyanúgy csalt, mint Trump. Big datát használt, targetált hirdetései voltak (!!!!), populista szólamai voltak, a könnyen megjeleníthető, kiplakátolható gyűlöletre épített a finom értelmiségi diskurzus helyett, és további olyan bűnei is voltak, aminek hallatán az átlagpolgár befogja a fülét és eltakarja a szemét. De mégis nyert, mert manipulál, hazudik, de legalább vannak válaszai a felmerült kérdésekre, miközben az ellenzék egymás kinyírásával és senkit nem érdeklő, marginális kérdésekkel volt elfoglalva.
Tessék mondani, akkor mit csináljunk?
Ekkor jutottunk el oda, hogy már nem csak a liberális könnyeket nyeltünk fuldokolva, hanem a látleleten mutogattuk egymásnak a vakfoltokat. Mert kiderült, a megoldás az, ha „nem küldjük el egymást állandóan a faszba”, hanem mindenkit hátba veregetünk, akkor is ha hülye. Hogy ez miben más, mint az ÖSSZEFOGÁS, az nem derült ki. Aztán, mivel médiát nem lehet elfoglalni (Lenin forog a sírjában, ő nem adta volna alább a távíróállomásnál), akkor a kocsmák hátsó szobáit kell megszállni, ahol higgadtan és racionálisan érvelve meggyőzhetik egymást a kérdésekről. Mert ott születnek a nagy döntések és a nagy politikusok, de ezzel valószínűleg nem a német tisztasági törvényekkel készült ital elfogyasztása közben megfogalmazott német fajtisztasági szabályokról ábrándozó NSDAP születésére célzott. Legalábbis reméljük, mert bennünk a legrosszabb vészkorszakot idézte. Mindegy. Tehát nem kell más, csak egy jó kis értelmiségi diskurzus a kocsmában. De hogy ebből mi következik, arra senki, sem ő, sem a pár tucat, közönségnek alábukó SZDSZ-szavazó sem tudta a választ. Az azonnali hülye kérdések és oralizált szenvedéstörténetek meghallgatása helyett inkább kimentünk cigizni, ahol a minket dohányozni elkísérő liberális polgártárs arról kérdezett tőlünk, hogy ez a „hülye” most mit is akart mondani…. És miért?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS