Ezzel a két szóval a világból is kiüldözhetjük az ellenzéket
Néhány napon belül két kórház főigazgatóját menesztette Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, és a balliberális sajtó máris könyékig tunkol a témában: szokásos stílusukban osztják az észt és karaktergyilkolják a minisztert. Pedig csupán arról van szó, hogy ismét fogalmuk sincs arról, mi történik. Éspedig azért, mert nem értik, mit jelent, miért fontos ez a két egyszerű, magyar szó: kötelesség, felelősség.
Csernavölgyi Istvánt, a Fejér megyei kórház főigazgatóját azért váltották le a napokban, mert nem tájékoztatta az illetékes hatóságokat hat koronavírus-fertőzött haláláról. A kirúgott vezető maga is elismerte, hogy az elektronikus adatszolgáltatás csúszott, ám úgy vélte, ez adminisztrációs feladat, ami nem az ő hatásköre, felelőssége.
Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatóját pedig azért menesztették, mert nem hajtotta végre a miniszteri utasítást: az általa vezetett intézményben nem szabadított föl ágyakat a koronavírusos betegeknek. Pedig a kiválóan felszerelt fővárosi, Budakeszi úti rehabilitációs központban több mint négyszáz olyan ágy van, amelyhez közvetlenül orvosi oxigén jut. Talán nem kell különösebben ecsetelni, miért fontos ez most, amikor sok száz idős magyar honfitársunk a koronavírus miatt épp az utolsó oxigénpamacsokért küzd. A minisztérium közleménye szerint:
A Nemzeti Népegészségügyi Központ április 10-ei ellenőrzésekor kiderült, hogy egyetlen ágyon sem tud fogadni koronavírus-fertőzött beteget az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, és maga a volt főigazgató csak április 16-ára ígért 20 ágyat a miniszteri utasításban szereplő több mint 200 ággyal szemben
A miniszteri utasítást egy ilyen súlyos válsághelyzetben – egy világjárvány közepette, mikor tízezrek halnak meg – nyugodtan nevezhetünk parancsnak is. Nem mérlegelés, ízlés dolga, hogy végrehajtja-e azt a főigazgató, hanem kutya kötelessége.
- Ha nem ért egyet az utasítással, vagy ha tudja, nem képes azt végrehajtani, megteheti, hogy beadja a felmondását. Amit viszont nem tehet meg: hogy szabotálja azt.
Mindez teljesen független attól, hogy a két főigazgató amúgy – minden bizonnyal – kiváló orvos, remek (szak)ember. Most azonban valószínűleg hibáztak, s válsághelyzetekben a legapróbb baki is végzetes lehet. Lásd: a ló, a patkó és a csata történetét. (Amúgy Cserháti Péter nem marad munka nélkül: a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kibővítette a rektori biztos feladatkörét, így ő felel majd az intézmény rehabilitációs fejlesztéséért is.)
Itt érkezünk el az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó ellenzék sajtónyúlványaiig, amelyek megint úgy csaptak le a témára, mint gyöngytyúk a takonyra. Néhány egészségügyi dolgozó tiltakozó közleményéből máris palotaforradalmat deliráltak, s bömböltették az álhírt, miszerint Kásler Miklós „bujkál”. Erre abból következtettek, hogy a miniszter húsvétkor nem tartott sajtótájékoztatókat. Az ünnepi sonkába menekült, csak ne kelljen „függetlenobjektívék” mikrofonjai elé állnia...
Majd nemvárt helyről kapott muníciót az ellenzéki propaganda. Érkezett Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter, aki a fenti képet tette ki Facebook-falára, s mellé azt nyilatkozta az Indexnek (kinek másnak): nem kommentálja utódja döntéseit, de mint korábbi, egészségügyért is felelős miniszter fontosnak tartja, hogy támogatásáról biztosítsa Cserháti Pétert. Tehát nem kommentál, de támogat. Ami mégiscsak azt jelenti, hogy kommentál. Remek...
Két szó
A történetnek két kulcsszava van. Mindkettőtől falra mászik az ellenzék, illetőleg fejét a homokba dugja – ám valamirevaló társadalmak tartópilléreiről van szó, melyek nélkül káoszba fulladna a közösség élete.
- Kötelesség és felelősség.
Egy társadalomban mindenkinek kötelességei, kötelezettségei vannak. Egy vezetőnek különösen. Veszélyhelyzetben hatványozottan igaz: a parancs az parancs. Ha egy vezető veszélyhelyzetben, mikor ezrek élete forog kockán, nem hajtja végre elöljárója utasításait, akkor repül. (Azok az ellenzéki firkászok, akik ezen most látványosan hüppögnek, a maguk köreiben éppen így érvényesítik ezt a szabályt. Hadd ne kezdjem fölsorolni, hány balliberális kolléga talpára kötöttek útilaput az elmúlt években azért, mert nem írta meg, amit a főnöke kért tőle.)
A felelősség pedig az, ami minden vezető vállát nyomja a gondjaira bízott intézmény (cég, újság satöbbi) működéséért. Ezért is több a fizetése, mint beosztottaié. Ha pedig – akár önhibáján kívül – nem hajtja végre az elöljáró (tulajdonos, főnök) utasításait, vállalnia kell a felelősséget.
Tudom, a magyarországi ellenzék zömének ez a két szó – kötelesség, felelősség – vörös posztó. Tudom, nekik nem maguktól értetődők képviselői kötelezettségeik, például a házszabály betartása. Bennük nincs olyan kötelező belső parancs, amely tiltaná idegen hatalmak kiszolgálását, a hazájuk elleni áskálódást és büntetések megszavazását. Ők csak a jogaikat ismerik – a kötelezettségeiket nem.
Hát a felelősségről mennyi fogalmuk van? Mikor 2006. augusztus 20-án az előre jelzett ítéletidő ellenére a tűzijátékot nem fújták le, és meghalt öt ember, megsérült ötszáz, ki volt a felelős? Dehogy a miniszterelnök és kancelláriaminisztere, hanem a katasztrófavédelem ügyeletese! Vagy amikor 2006 őszén Budapest utcáin emberek szemét lőtték ki, a kilőtt szeműek lettek a felelősek, a rendőri vezetőket pedig kitüntették. Amikor a közelmúltban Neandermüller Péter rasszista gyűlöletbeszéddel rontott rá a fehér, keresztény magyarokra, nem történt semmi, eszébe sem jutott lemondani a polgármesterségről. És láthatólag annak sincs felelőse, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros egyik idősotthonában súlyos vezetői mulasztások miatt eddig tíz idős ember meghalt, kétszáz megfertőződött.
Kötelesség és felelősség: két egyszerű, magyar szó. Amíg ezek társadalmi szerepét, fontosságát tagadják, nehéz velük bármiről beszélgetni.
