Pesti Srácok

Fazekas Sándor: az uniónak támogatnia kell a családi gazdaságokat

null

A kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az új közös agrárpolitikának (KAP), a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet - szögezte le Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hétfőn.

A tárcavezető aláhúzta, a KAP keretében nyújtott területalapú támogatások elsődleges feladata, hogy jövedelempótló pénzügyi hozzájárulást nyújtsanak a gazdáknak, akiknek jövedelme továbbra is jócskán elmarad más ágazatokétól. Ezért Magyarország abban érdekelt, hogy a közös agárpolitika költségvetése és ezen belül a közvetlen támogatásokra fordítható összegek nagysága 2020 után is legalább a jelenlegi szinten maradjon.

- tette hozzá. A miniszter elmondta, az unió egy lépésre van attól, hogy a közös agrárpolitikára vonatkozó egyezség megszülessen, amely meghatározza, miképpen alakul 2020 után hét éven keresztül az európai unió agrárpolitikája. Magyarország álláspontja az, hogy kiemelten fontos az agrárberuházások támogatásának fenntartása a vidékfejlesztésben, a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát meg kell őrizni. A tárcavezető szerint az egyik leghatékonyabb a termeléshez kötött támogatás, ezért kiemelten fontos azok 2020 utáni fenntartása.

PestiSracok facebook image

- húzta alá. Fazekas Sándor elmondta azt is, a kormány számára a magyar gazdák az elsők, azonban fontos feladat ezzel egyidőben az unió belső piacának védelme is. Magyarország ezért ellenzi a dél-amerikai országokkal tervezett - az érzékeny ágazatokra további veszélyt jelentő - EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás megkötését, mert annak köszönhetően olcsó tömegtermékek árasztanák el az uniós belső piacot.

- húzta alá a tárcavezető.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még