Másfél év – három és fél év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság arra a férfira, aki egy gyermekotthon dolgozójaként rendszeresen verte a rábízott fiatal fiúkat. A gyermekgondozó tettét beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Összesen tíz rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondták ki bűnösnek.
Az ítéletben indokolása szerint a vádlott tettei elkövetésekor gyermekfelügyelőként dolgozott egy gyermekvédelmi szakellátást biztosító, pszichoaktív szereket fogyasztó, esetenként súlyos magatartászavarral küzdő és jellemzően sajátos nevelési igényű, 12–18 éves korú fiúk számára működő Tolna megyei gyermekotthonban. A felügyelete alatt álló kiskorúakat 2018 és 2019 között rendszeresen megalázta, velük szemben erőszakos volt, bántalmazta őket. A fiúknál több esetben “beavatási szertartást” végzett, annak során ökölbe szorított kezével a sértetteket mellkason ütötte, majd nagyobb erővel a vádlijukba is belerúgott. Több alkalommal előfordult olyan eset is, hogy a férfi a fiatalokat ököllel állon ütötte, feszített tenyerének élével a sértettek nyakára ütött.
A járásbíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, figyelemmel arra, hogy a cselekmények elkövetése óta több mint két év telt el, valamint, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és az előkészítő ülésen megbánó magatartást tanúsított. Emellett figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a terhelt két kiskorú gyermekről gondoskodik és rendezett körülmények között él. A járásbíróság ugyanakkor a vádlott terhére értékelte, hogy cselekményét rendszeresen ismétlődően követte el. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség, a vádlott és a védő a jogorvoslati nyilatkozatok megtételére három munkanapot tartottak fenn.
Forrás: MTI; Fotó: Pixabay
Facebook
Twitter
YouTube
RSS