Pesti Srácok

Felmentették Hernádi Zsoltot az INA-s vesztegetési ügyben

Felmentették Hernádi Zsoltot az INA-s vesztegetési ügyben

Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson. Hernádi Zsolt ellen a Mol egyik részvényese - aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt -, terjesztett elő pótmagánvádat azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához. A Fővárosi Törvényszék idén májusban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság határozatának formáját végzésre helyesbítette, valamint mellőzte a vagyon elleni bűncselekmények alól felmentő ítéleti rendelkezéseket - mondta el a bíró a szerdai tárgyaláson.

Szöveg: MTI

Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.