Pesti Srácok

Baloldali fellegvárat hódított el Budapesten az év utolsó időközijén a fideszes jelölt

Baloldali fellegvárat hódított el Budapesten az év utolsó időközijén a fideszes jelölt

Abszolút többséget szerezve, a szavazatok 51 százalékát begyűjtve győzött a kormánypártok jelöltje az év utolsó időközi választásán vasárnap, a XX. kerületben. Szombathy Dénes Gyula ezzel történelminek nevezhető fegyvertényt hajtott végre, ugyanis még soha nem nyert jobboldali jelölt a pesterzsébeti 10. számú egyéni választókerületben.

Az ellenzéki torzsalkodás közepette magabiztos győzelmet aratott vasárnap Szombathy Dénes Gyula az év utolsó időközijén. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a baloldal pártjai az utolsó pillanatig vitatkoztak azon, hogy kit indítsanak a most vasárnap esedékes, XX. kerületi időközi választásokon. Ennek megfelelően a „sértettek viadalát” láthattuk a december 18-i voksoláson, hiszen a hivatalosan a hatpárti összefogás színeiben induló jelölt (Jurák Tamás) mellett egy volt jobbikos, egy MSZP-közeli és egy, az ISZOMM által támogatott jelölt is indult. Közülük érdemi támogatást csupán Jurák szerzett, a szavazatok 43 százalékát gyűjtötte be.

Az időközi választást a 10. számú egyéni önkormányzati választókerületben a korábbi, köztiszteletnek örvendő baloldali képviselő, Komoró­czy László halála miatt írták ki.

Forrás: NVI/Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.