Pesti Srácok

Portik-Laborc: hamarosan kiderül, hogy megegyezik-e a leirat és a felvétel

Portik-Laborc: hamarosan kiderül, hogy megegyezik-e a leirat és a felvétel

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai és szakértői szerda délelőtt 10 órakor hallgatják meg a Portik-Laborc találkozókról készült úgynevezett megtisztított hangfelvételt - mondta Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke kedden, egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Molnár Zsolt elmondta, szerdán fog kiderülni, hogy technikai értelemben mennyire megtisztított a felvétel, hiszen mint kiemelte: "korábban gyakorlatilag használhatatlan volt a felvétel". Molnár Zsolt bízik abban, hogy szerdán a bizottság és a nyilvánosság is választ kap arra a kérdésre, hogy egyáltalán megegyezik-e a leirat és a hangfelvétel. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, valamint titokminiszterét Szilvásy Györgyöt meghallgatja-e a bizottság, Molnár Zsolt azt mondta: ő maga és a Magyar Szocialista Párt is abban érdekelt, hogy az igazság minden részlete kiderüljön. Támogatják a teljes nyilvánosságot, ezért oldotta fel a jegyzőkönyvek titkosítását is. Ennek fényében minden olyan ember meghallgatását támogatják, akitől az várható, hogy a bizottság illetve a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot munkáját segítse, s a nyilvánosság tájékoztatást kapjon. A szocialista képviselő ugyanakkor kiemelte: nem szeretné, hogy az ügyből "politikai hecckampányt" csináljanak, vagy hogy a kormányzat saját propagandájára és céljaira használja fel. Molnár Zsolt szerint el kell ismerni, hogy súlyos szakmai hiba történt, de ebből semmiképpen sem szabad pártpolitikai ügyet csinálni. Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle. Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel. Az albizottság felállításának kezdeményezője és egyben jövendő vezetője, Mile Lajos független képviselő elmondta, a paritásos alapon működő albizottság várhatóan jövő héten megkezdi munkáját, mandátuma pedig szeptember 30.-ig tart majd. A nyolc fős testületnek a független elnök mellett három fideszes, egy kereszténydemokrata, két szocialista és egy jobbikos tagja lesz. Az alelnöki posztot a fideszes Csampa Zsolt látja el. Mile Lajos azt mondta, a vizsgálatnak arra is ki kell terjedni, hogy milyen események vezettek a találkozók létrejöttéhez. Hozzátette: a testület feltételezhetően zárt üléseket tart majd, mert azokon a szakszolgálatok munkatársait is meg kell majd hallgatni. Fotó: justisec.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.