Pesti Srácok

Kiszórta Szanyit az MSZP jelölőbizottsága

Kiszórta Szanyit az MSZP jelölőbizottsága

Alaposan megrostálta a vezető tisztségekre jelentkezőket az MSZP jelölőbizottsága. A fővárosi és megyei delegáltakból álló testület döntött arról, hogy kik kerülhetnek a hétvégi kongresszus elé – írja a nol.hu.

Azok, akik nem kapták meg a bizottsági tagok egyharmadának támogatását, nem válhatnak jelöltté, vagyis a tagság nem szavazhat rájuk a tisztújításon. A nol.hu információi szerint így járt az elnökhelyettesi tisztségre jelentkező Szanyi Tibor EP-képviselő és Gúr Nándor eddigi alelnök. Ezzel biztossá vált, hogy az MSZP második embere Gőgös Zoltán agrárpolitikus lesz, ő az egyetlen jelölt a tisztségre. (Már korábban eldőlt, hogy Tóbiás Józsefnek és Botka Lászlónak sem lesz kihívója az elnöki és a választmányi elnöki posztért.)

A jelölőbizottság hat alelnökjelöltet engedett át, közülük kerül ki az MSZP két vagy három alelnöke. Megkapta a szükséges támogatást Ujhelyi István EP-képviselő, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Tóth Csaba, a zuglói és Márton Roland, a székesfehérvári szervezet elnöke, Kovács László korábbi pártelnök, külügyminiszter és uniós biztos, valamint Gőgös Zoltán, aki azonban kiesik a jelöltek közül, ha megválasztják elnökhelyettessé.

PestiSracok facebook image

Kovács Lászlót a két évvel ezelőtti tisztújítás előtt a jelölőbizottság eltanácsolta, most viszont a kongresszusi küldöttek dönthetnek sorsáról. Nem lett viszont alelnökjelölt a Brüsszelből hazatérő Gurmai Zita és Korózs Lajos korábbi szociális államtitkár sem. Ők az elnökségi tagsággal vigasztalódhatnak, amiért viszont nagy lesz a verseny, hiszen 32 jelölt van. Az elnökség várhatóan tizenöt tagú lesz, ám ebben a tisztségviselők is benne vannak, így valójában csak kilenc hely nyitott, amiből a kvótaszabályok miatt hármat nőknek, hármat pedig 35 éven aluli politikusoknak kell betölteniük.

Forrás: nol.hu/atv.hu

Fotó: Mno.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.