Pesti Srácok

Többszáz milliós botrány kerekedik az Országos Roma Önkormányzat körül

Többszáz milliós botrány kerekedik az Országos Roma Önkormányzat körül

Közel százmillió forint értékben könyvelhettek el fiktív utazási költségeket az Országos Roma Önkormányzatnál, többek között úgy, hogy papíron több százezer forintot utaltak ki úgy egy közmunkásnak költségtérítésként, hogy ő nem is tudott erről, de a Puskás Akadémiának is utalhattak, írja a Magyar Narancs.

A pénz egy uniós finanszírozású programból, a Foglalkoztatási Szövetkezet – Híd a munka világába nevű projektből származhatott. A pénzből többek között gellérthegyi irodaházra, irreális fizetésekre és gyanús lízingszerződések keretében bérelt autókra is futotta a lap cikke szerint.

Hadházy Ákos LMP-s képviselő, a párt antikorrupciós szakszóvivője még februárban tett feljelentést az ügyészségen hivatali visszaélés, sikkasztás és hűtlen kezelés miatt az ORÖ ellen. A visszaélések idején még Farkas Flórián miniszterelnöki biztos vezette az önkormányzatot. A Magyar Narancs úgy tudja, Farkas több éven át egy alkalommal sem számolt el több százmilliós elnöki keretével.

PestiSracok facebook image

Nem csak az LMP tett feljelentést az ügyben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is vizsgálatba kezdett. A minisztérium pár napja arról számolt be, hogy két esetben merült fel gyanú, ezek a bútorbeszerzést és a gépkocsihasználatot érintik. Mindkét beszerzésnél Balog Zoltán miniszter szabálytalansági eljárást indított. A tárca ugyanakkor a NAV nyomozati szervétől arról értesült, hogy az adóhivatal a költségvetési csalás ügyében nem lát okot a nyomozás megindítására.

A magyarnarancs.hu úgy tudja, az ORÖ közmunkaprogramjában részt vevők közül több embernek számoltak el magas útiköltségeket úgy, hogy azt a címzettek végül meg sem kaphatták. Az összegek többszázezres vagy milliós tételek voltak, az így eltűnt összeg pedig elérheti összesen a 80-90 millió forintot is írja a lap.

A lap értesülései szerint a könyvelésben szerepel például a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, brüsszeli utazás és több különböző tanulmány is, melyeket horrorisztikus áron fizetett ki az ORÖ.

Forrás: Magyar Narancs

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.