Pesti Srácok

Történelmi jelentőségű népszavazást tartanak vasárnap Görögországban

Történelmi jelentőségű népszavazást tartanak vasárnap Görögországban

A görög népszavazáson arról döntenek, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserébe feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.

Több mint 19 ezer szavazóládát szállítottak ki az Görögországban a vasárnapi népszavazás kapcsán. A feszültség a napokban tapintható volt az igen és a nem mellett tüntetők között, mégis sokan jelezték, hogy távolmaradnak a szavazástól, mivel jelenleg napi 60 euróban maximált, bankból felvehető összeg sokszor nem fedezi az utazási költségeket.

„A „nem” szavazat a vasárnapi görög referendumon drámai mértékben rontaná a görög kormány tárgyalási pozícióját. De, még ha az „igenek” győznének, akkor is roppant nehéz tárgyalásokra kellene felkészülni”- nyilatkozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a népszavazással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. Az EB elnöke és más európai bizottság vezetői arra figyelmeztették a görög választókat, hogy a népszavazás Görögországnak az EU-hoz való viszonyáról és végső soron euróövezeti tagságáról szól majd.

PestiSracok facebook image

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és kormányának tagjai ugyanakkor a hitelezők javaslatának elutasítására buzdítják honfitársaikat, Junkerrel ellentétben azzal érvelve, hogy így javulhatnak a tárgyalási pozíciók.

A bruxinfo.eu összefoglalója szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy tanulmány nyomán azt jósolta, hogy Görögországnak a következő három évben – 2015 és 2018 októbere között – körülbelül 50 milliárd euró új hitelre lenne szüksége ahhoz, hogy fennmaradjon a felszínen. Ebből 36 milliárd eurót az eurózóna kormányainak kellene állniuk, a fennmaradó részt az IMF állná. A valutaalap szerint a görög államadósság legalább 30 százalékát el kellene engedniük az állami és intézményi hitelezőknek ahhoz, hogy az fenntarthatóvá váljék. 2012-ben a magánhitelezők már elengedtek 105 milliárd euró görög adósságot. Az a vágás az akkori görög adósság körülbelül 30 százalékát érintette – összegezte a bruxinfo.eu.

Forrás: MTI/burxinfo.eu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.