Pesti Srácok

Kocsis: Nemzeti összefogásra lenne szükség a bevándorlás kérdésében

Kocsis: Nemzeti összefogásra lenne szükség a bevándorlás kérdésében

A menekültek között a terroristák is megjelenhetnek, a bevándorlás kérdésének kezelése pedig nem politikai haszonszerzésről szól, hanem a polgárok biztonságáról – derült ki Kocsis Máténak a Napi Gazdaságnak adott interjújából, amiben többek közt szó esett a személyét ért támadásokról és arról, vajon Magyarország reformjai tényleg működnek-e.

A Helsinki Bizottság személyiségi jogi pert indított a politikus ellen, aki azonban a Napi Gazdaságnak adott interjújában továbbra is kiállt az igaza mellett. Szerinte az, hogy a térre kiérkező újságírók nem az általa leírt áldatlan állapotokkal találkoztak, annak köszönhető, hogy a helyszínre vezényelt rendvédelmisek és a megnyitott tranzitállomás miatt sokat javult a helyzet. „Ám ami két-három hete volt ott, az szinte fölfoghatatlan. Annyi lakossági panasz, közterületi és városüzemeltetési probléma egy helyen még talán sosem volt a kerületben, mint akkor, ott” – magyarázta a polgármester, aki szerint azért támadja őt a baloldali sajtó, mert az a feladata.

Kocsis Máté azt is kifejtette, hogy a bevándorlókkal kapcsolatos intézkedések nem a politikai haszonszerzésről szólnak, hanem egy „könnyen visszafordíthatatlanná váló, hosszú távon beláthatatlan következményeket hordozó nemzeti és európai sorskérdésről van szó.” "Szerintem az illegális bevándorlással szembeni fellépés, a sok millió, Európába érkező afrikai és ázsiai migránssal kapcsolatos probléma megoldása, az ország és a jövő generációk biztonságának közös nemzeti minimumnak kellene lennie. A hazai baloldallal egyszerűen nem lehet ilyet kialakítani" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A politikus arra is figyelmeztetett, hogy a tömegesen érkező menekültek között egy idő után meg fognak jelenni a terroristák is, és az Iszlám Állam módszereit ismerve egyre többekben merül fel a kérdés, hogyan lehetne az Európába érkező csoportokat ellenőrizni. Kocsis emiatt teljes vállszélességgel kiáll a kormány intézkedései mellet, miközben szerinte a baloldaltól csak a gúnyolódásra futja egy amolyan „csak azért se” hangulatban.

Az interjúból az is kiderül, hogy Kocsisnak nincsenek főpolgármesteri ambíciói, így nem tervez indulni a 2019-es önkormányzati választásokon a Fidesz jelöltjeként, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „a Fidesz olyan közösség, amelyben az ilyen döntéseket közösen hozzák meg.”

Forrás: VS.hu/Napi Gazdaság/PS

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.