Pesti Srácok

Problémák az Országos Roma Önkormányzatnál - visszakérhetik a pénzt?

Problémák az Országos Roma Önkormányzatnál - visszakérhetik a pénzt?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtóinformációk szerint arra készül, hogy az Országos Roma Önkormányzattal az érzékelt szabálytalanságok miatt felmondják a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést. Az index információi szerint a kormányzati ellenőrök nem találtak semmilyen értékelhető szakmai tevékenységnek a Farkas Flórián által alapított „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet által összevásárolt ingatlanokban.

Ez azt jelenti, hogy az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a szövetkezetalapításra felvett 1,2 milliárd forintnyi uniós pénzt, amit a záró eredményességi vizsgálat szerint szinte teljes egészében túlárazott, indokolatlan presztízsberuházásokra költöttek ahelyett, hogy a romák munkalehetőségét bővítették volna – tudósít a lap.

A sajtóinformációk szerint a „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet hónapokon át halogatta az uniós támogatások záró elszámolásának leadását, végül néhány napja kiderült, egyáltalán nem lehet szabályszerűen lezárni az 1,2 milliárd forintot felemésztő projektet, mert az ehhez szükséges eredeti dokumentáció jelentős részét már tavaly nyáron lefoglalta a NAV.

PestiSracok facebook image

Az index tudósítása szerint a szövetkezet alapítására kiírt uniós projekt 2015. december 31-én zárult, az Emmi ellenőrei ezért január végén végigjárták a szövetkezet budapesti, gödöllői, pécsi, zalaegerszegi és salgótarjáni ingatlanait. A bejárás során megállapították, hogy a TÁMOP-os keretből összesen 560 millió forintért vásárolt hét épület valójában alkalmatlan arra, hogy ott regionális foglalkoztatási irodák működhessenek.

A cikkről bővebben itt olvashat.

Forrás:index.hu

Fotó:civilhetes.net

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.