Pesti Srácok

Korrupt autópálya-rendőrök ellen emeltek vádat

Korrupt autópálya-rendőrök ellen emeltek vádat

Saját főnöküknek is „visszaosztottak” azok a rendőrök, akik egy éven keresztül zsebre dolgoztak az M5 autópályán – derült ki a Pest Megyei Főügyészség pénteki közleményéből. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség tizenkét rendőrrel, illetve volt rendőrrel szemben vesztegetés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat az üggyel összefüggésben.

A korrupciót szervezett formában folytató csoport ténykedésére azután derült fény, hogy még 2013 novemberében egy éjszaka a Dabasi Autópálya Alosztály két rendőre ellenőrzés alá vont egy külföldi férfit, aki tilosban parkolt. A rendőrök 50 eurót kértek a sofőrtől azért, hogy ne jelentsék fel, ellenkező esetben bilincselést és fogva tartást helyeztek kilátásba. A férfi végül papírjait hátrahagyva menekült el és feljelentette a rendőröket a Kecskeméti Rendőr-kapitányságon. Ezután kezdett nyomozni vesztegetés gyanújával a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, amely végül a korrupciót szervezett formában folytató szervezetet tárt fel.

Visszatekert kilométerórával és okos beosztással segített a lefizetett főnök

Az autópálya alosztály egyik vezetője már 2012-ben megtudta, hogy néhány beosztottja nap mint nap zsebre bírságol. Megállapodtak, hogy szemet huny a főnök a zsebre bírságolások felett, sőt a korrupt rendőröket ezután azonos váltásba osztotta be és még egy szolgálati gépkocsi kilométer számlálóját is úgy állították be, hogy ne kelljen elszámolni a ténylegesen megtett kilométerekkel. Mindezt fejenként és havonta 20 euróval honorálták beosztottjai.

Bűnszervezet működését is elősegítették a korrupt rendőrök

PestiSracok facebook image

A vádlottak más esetekben az autópálya pihenőiben időszakosan megjelenő, „itt a piros, hol a piros” játékról elhíresült külföldi állampolgárokból álló bűnszervezet zavartalan működését is elősegítették: a sértettek bejelentései alapján a rendőrök nem vagy jelentős késedelemmel, ám akkor kellő látványossággal, szirénázva vonultak ki a helyszínre intézkedni, eredménytelenül. A vádlottak tudtak arról, hogy csalásokat elkövető személyek mikor érkeznek az autópálya pihenőhelyeire. Ezért ezekre az időszakokra csak a vesztegetésben részt vevő rendőröket osztották be szolgálatba. A vádlottak mindezért alkalmanként átlagosan 600-800 eurót kaptak a bűnözői csoporttól. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a vádlottakat. Forrás: PestiSrácok, fotó: origo/Lencsés Csaba

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.