Pesti Srácok

Kiszabadultak, házi őrizetben vannak a székelyföldi terrorvád áldozatai

Kiszabadultak, házi őrizetben vannak a székelyföldi terrorvád áldozatai

A román ügyészség által koncepciós terrorvád alá helyezett székely vármegyés hazafiak, Beke István és Szőcs Zoltán több mint fél év előzetes letartóztatás után 2016. július 1-én szabadlábra kerültek. - derül ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) közleményéből.

A szervezet telefonon beszélt a kiszabadultakkal: jól vannak, nem törtek meg, sőt, igazságba és szabadságba vetett hitük erősödött, köszönik mindenkinek a támogatást és feléjük áramló szeretetet. Védői fellebbezések alapján a minap jogerősen házi őrizetre enyhítette a román Legfelső Bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője elleni előzetest.

A magyarellenes kirakatpernek szánt eljárásban bizonyítékok hiányában vádolja őket a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) azzal, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádé közben. A május 19-én benyújtott 70 oldalas vádirat tele van magyarellenes fordulatokkal és jogi képtelenségekkel. A vád Beke István esetében közösség elleni merénylet, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérlete, Szőcs Zoltánnál a két említett bűncselekményre való felbujtás. Közjóért folytatott tevékenységük miatt a háromszéki fővárosban mindketten közmegbecsülésnek örvendenek, egy emberként álltak ki és tüntetett értük a kézdivásárhelyiek, de a világ magyarságának szimpátiáját is maguk mögött érezhetik, de még a románok többsége sem ad hitelt a terrorvádnak.

PestiSracok facebook image

Az önrendelkezésért küzdő erdélyi magyar nép megfélemlítését és lejáratását célzó koncepciós eljárásban különösen az ártatlanság vélelme, a védekezéshez fűződő jog és a tisztességes eljárás követelménye sérült. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat az első pillanattal kezdve kiemelten foglalkozott a nemzetközi jogi standardok szerint egyértelműen politikai fogolynak minősülő két székely hazafi ügyével. Dr. Morvai Krisztina, az Az NJSZ európai parlamenti képviselő tagja többször felszólalt érdekükben az Európai Parlamentben, az ügy európai szintű figyelmet kapott. A hozzátartozók levélben fordultak az EP, a magyar és román parlament képviselőihez. Pár hete az Európai Bizottság emberi jogi ügyekért felelős biztosa képviselői megkeresésre adott válaszlevelében szintén aggályosnak találta az eljárást. Végül Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is elítélően nyilatkozott az eljárásról, és magyarázatot kért a román hatóságoktól.

Az NJSZ határozott álláspontja szerint semmilyen kényszerintézkedésnek nincs helye a székely hazafiakkal szemben, és az eljárás mielőbbi megszüntetése indokolt. A román államnak az ilyen és ehhez hasonló koncepciós, magyarellenes eljárások helyett azon kellene munkálkodnia, hogy végre biztosítsa a jelenleg súlyos jogfosztásban élő erdélyi magyar nép egyéni és közösségi jogainak az irányadó jogi normák és előremutató európai modellek (pl. Dél-Tirol, Baszkföld) szerinti érvényesülését velük, a magyar állammal és az emberi jogok garantálásáért felelős nemzetközi szervezetekkel (EU, ENSZ, Európa Tanács) szoros együttműködésben.

Forrás: nja.hu, Fotó: nja.hu/A képen: a most szabadult székely mozgalmárok szeretteik körében. A bal oldali képen Beke István, jobb felől Szőcs Zoltán látható.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.