Pesti Srácok

Adalékok helyett egyre több húst kell tenni a húskészítményekbe

Adalékok helyett egyre több húst kell tenni a húskészítményekbe

Több élelmiszeripari szabályozás is változik jövőre. Vasárnaptól lép hatályba például a Magyar élelmiszerkönyv módosítása is. Eszerint a nyers sonka, parasztsonka, parasztlapocka, angolszalonna sótartalma legfeljebb hat százalékot érhet el.

A sótartalom két lépcsőben csökken, 2017. július elsejétől további egy százalékkal kell visszafogni a termékekben található só mértékét. A főtt sonkák esetében a végső határidő után már csak 3,5 százalékos sótartalommal kerülhetnek forgalomba a termékek. Az előírás célja, hogy a Magyar élelmiszerkönyvben szereplő, Magyarországon hagyományosan előállított és ismert hústermékek jó minőségben készüljenek és a fogyasztók tisztességes tájékoztatást kapjanak a megnevezéseken keresztül is a minőségről és a beltartalmi értékekről.

A húskészítményekről és egyes előkészített húsokról szóló rendelkezés július 21. óta érvényben levő előírásai betartására egyéves türelmi időt kaptak a vállalkozások. Az intézkedés amellett, hogy rögzíti, mi nevezhető húsnak egy termék jelölésekor, felemeli az elvárt minimális hústartalmat is az egyes készítményeknél: a felvágottaknál 50 százalék, a virslinél és a párizsinál 51 százalék, a szafaládénál és a krinolinnál 55 százalék a minimális hústartalom a korábbi 40 százalék helyett, miközben legfeljebb 10 százalékban tartalmazhatnak csontokról mechanikusan lefejtett húst. A májkrém minimális májtartalma 12 százalékról 25 százalékra nő. További jelentős változás, hogy a húskészítmények, jelölésénél azt az állatfajt kell feltüntetni, amelyet legalább 70 százalékban – őshonos és vadállatok esetében 80 százalékban – tartalmaz az adott termék.

PestiSracok facebook image

Bár a sütőipari termékekről szóló előírások már december 21-én hatályba léptek, a vállalkozásoknak biztosított hat hónapos türelmi idő miatt érdemi változásokra 2017-től lehet számítani ezen a területen. A rendelet számos új kenyérfajtát von szabályozás alá. A lisztkeverékből készített kenyerek esetében rögzítették a keveréket képező lisztek pontos arányát és több termék esetében a korábbi szabályozáshoz képest megemelték a névadó gabona elvárt arányát is. Ennek köszönhetően markánsabb ízű és jobb minőségű kenyerek kerülhetnek a piacra.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.