Pesti Srácok

Földi László: Európát megtámadták, de a NATO gerjeszti a bevándorlást

null

2016-ban sem döntötte el az európai politikai vezetés, hogy milyen stratégiával kívánja megvédeni Európát – nyilatkozta Földi László biztonságpolitikai az M1-nek. Hozzátette, maga a NATO gerjeszti azokat a folyamatokat - például Afganisztánban és Irakban -, amelyekkel létrehozza az ellenségeket, az al-Kaida és az Iszlám Állam formájában. A NATO beavatkozása nyomán érkeznek tömegek Európába, ami megkérdőjelezi a kontinens biztonságát.

Közölte, nyilvánvaló, hogy nincs válasz arra a stratégiai kihívásra, hogy Európát megtámadták. Erre egyelőre nem adott választ az európai politikai elit, még akkor sem, ha bizonyos országok - beleértve Magyarországot is - igyekeznek ebbe az irányba tolni az európai közgondolkodást - jegyezte meg.

Földi László kiemelte, miközben azt mondjuk, hogy Európában béke van, valójában Európa háborúban áll, "a játékszabályok háborúra utalnak", és amíg ezt nem mondja ki az európai és német politikai elit, addig nem is lehet ellene védekezni.

A szakértő kitért arra, hogy a NATO 25 évvel ezelőtt, a két világrend megszűnésével funkció nélkül maradt, ez most bizonyosodik be, amikor a szövetség nem védi meg Európát, amikor azt kihívás éri. Másrészt maga a NATO gerjeszti azokat a folyamatokat - például Afganisztánban és Irakban -, amelyekkel létrehozza az ellenségeket, az al-Kaida és az Iszlám Állam formájában - vélekedett Földi László. Megjegyezte, a NATO beavatkozása nyomán érkeznek tömegek Európába, ami megkérdőjelezi a kontinens biztonságát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.