Pesti Srácok

Befektetőt keresnek az Alexandra könyvesbolt-hálózat megmentésére

Befektetőt keresnek az Alexandra könyvesbolt-hálózat megmentésére

Befektetőt keres az országszerte ötvenhat Alexandra-könyvesboltot üzemeltető Rainbow Üzletlánc Kft. és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében a cég átvilágítását és válságmenedzselését végző PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Somogyi Ferenc hangsúlyozta, arra törekszenek, hogy ne vesszen el a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér. A PD Consulting Kft-t Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi cége, a Pécsi Direkt Kft. felszámolása után létrehozott nagykereskedelmi társaság, a Könyvbazár Kft. átvilágítását végezte 2016 júliusától a tulajdonosok megbízásából. Az auditot később kiterjesztették az Alexandra-üzletlánc könyvesboltjait üzemeltető Rainbow Kft.-re is, ahol "átláthatatlan pénzügyi működést" tártak fel - ismertette.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel könyvkereskedelmi partnerei felé. Somogyi Ferenc közölte: a cégek átvilágítása során több szabálytalanságra bukkantak, tavaly decemberben és idén januárban három büntető feljelentést is tettek költségvetési csalás és sikkasztás miatt. A PD Consulting Kft. feltárta például, hogy a Rainbow Kft.-nek nem volt önálló főállású pénztárosa, valamint, hogy a könyvesboltokból származó bevételeket a Rainbow Kft. megkerülésével Matyi Dezső és érdekeltségébe tartozó mintegy 70 cégnek és három magánszemélynek "kölcsönözték" - nyilatkozta Somogyi Ferenc. Ennek következtében Rainbow Kft. követelésállománya Matyi Dezső cégeivel szemben 1,2 milliárd forinttal nőtt 2016 januárjától, jelenleg 3,2 milliárd forint. Elmondta azt is, a Könyvbazár Kft.-nek a gödöllői Wolf CRS Kft. "nyújtott mentőövet" a dolgozók munkahelyének megőrzése és a működőképesség fenntartásához szükséges kifizetésekhez a Pécsi Direkt Kft. felszámolása előtt a céghez átkerült könyvkészlet biztosításával. A Matyi Dezső vezette cég azonban időközben több mint egymilliárd forintos tartozást halmozott fel a Wolf CRS Kft.-vel szemben. Ezt követően a Rainbow Kft. tavaly szeptember elsejei taggyűlésén a Wolf CRS Kft. megszerezte a Rainbow Kft. 50 százalékos tulajdonát.

A taggyűlés miatt - sajtóértesülések szerint - Matyi Dezső csalás és okirat-hamisítás gyanújával feljelentést tett, mivel szerinte vitatható módon került át a Rainbow Kft. tulajdonjoga a gödöllői társasághoz - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak a tavaly szeptemberi taggyűlésen bízták meg a Rainbow Kft. ügyvezetői tisztségének betöltésével a PD Consulting munkatársaként dolgozó Vass István közgazdászt - közölte Somogyi Ferenc. Matyi Dezső feljelentését a PD Consulting ügyvezetője érthetetlennek nevezte, mivel a napirendi pontot Matyi Dezső a taggyűlésen a tagok képviseletében eljárva szintén megszavazta. Somogyi Ferenc kijelentette: a Rainbow Kft. 3,6 milliárd forinttal tartozik a Könyvbazár Kft.-nek, "viszont a Rainbow Kft. bevételeit Matyi Dezső irányításával az általa felügyelt cégcsoport tagjainak adták kölcsön vagy fizették ki azok számláit". A Rainbow Kft. követelései között szerepel viszont a tavaly november végi főkönyv elemzése során megtalált 744 millió forint értékű, dolgozóknak vásárolt, de tavaly már lejárt érvényességű utalvány is - jegyezte meg.

Bodnár Imre, Matyi Dezső jogi képviselője az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Forrás: MTI; Fotó: Alexandra

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.