Pesti Srácok

Felfüggesztett börtön a meglopott nőnek – „A magyar bíróság a tolvajokat védi”

Felfüggesztett börtön a meglopott nőnek – „A magyar bíróság a tolvajokat védi”

Egy évről két évre súlyosította halált okozó közúti veszélyeztetés és rongálás miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében annak a nőnek a büntetését, aki 2012 decemberében a belvárosban autójával üldözőbe vette a táskáját eltulajdonító tolvajokat, fellökte a motorkerékpárjukat, és emiatt egyikük meghalt. A nő börtönbüntetését az elsőfokúhoz hasonlóan a másodfokú bíróság is próbaidőre felfüggesztette.

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott a péntek délutáni csúcsforgalomban állt az autójával Budán a Kolosy térnél, amikor motoros tolvajok betörték a kocsi ablakát, kirántották a táskáját és elszáguldottak. A nő autójával a tolvajok után eredt és eközben számos közlekedési szabályt megsértett – óránkénti 70-80 kilométeres sebességgel haladt, átlépte a záróvonalat és áttért az út bal oldalára, figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést –, végül fél kilométeres üldözés után fellökte a tolvajok motorját, ami miatt egyikük halálos sérüléseket szenvedett. Társa elmenekült a helyszínről. Az üldözés során több autó megrongálódott, többmilliós kár keletkezett és egy vétlen ember könnyebben megsérült.

Az életben maradt visszaeső tolvajt egy másik eljárásban, korábban jogerősen 2 év 11 hónap szabadságvesztésre ítélték a motoros lopás és más, vagyon elleni cselekmények miatt, amit már letöltött. A közlekedési incidens ügyében a II-III. kerületi bíróság tavaly májusban hirdette ki elsőfokú ítéletét, amelyben az elsőrendű vádlottat, a lopás sértettjét közúti veszélyeztetés alapesete és rongálás miatt ítélte egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre. Az életben maradt tolvaj az ügyben – mivel a helyszínről elmenekülve a társát sorsára hagyta – segítségnyújtás elmulasztása miatt másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A kerületi bíróság szóbeli indoklásában tavaly azzal érvelt: a nő az üldözés során is jogos védelmi helyzetben cselekedett, de a vétlen járókelők, autósok sérelmére megvalósult a közúti veszélyeztetés. Tehát első fokon a tolvaj haláláért nem vonták felelősségre, csak a vétlen közlekedők veszélyeztetéséért.

PestiSracok facebook image

Az eljárás során az elsőrendű vádlott és védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva kért felmentést, a segítségnyújtás elmulasztása miatt elmarasztalt tolvaj pedig arra hivatkozott, hogy azért menekült el a helyszínről, mert üldözték, veszélyben volt.

Pénteken a másodfokú bíróság a vádhatósággal egyetértve arra az álláspontra jutott, hogy bár a nőt kétségtelenül jogtalan támadás érte és ezért a jogos védelmi helyzet az értékei elleni támadáskor fennállt, az üldözés során ez már nem állapítható meg. A nő autójával súlyos veszélyhelyzetet idézett elő nemcsak a menekülő tolvajok, hanem a teljesen vétlen járókelők, autósok vonatkozásában is. Ráadásul a vádlott jóval súlyosabb hátrányt okozott, mint amekkora őt érte: erőszak nélküli, vagyon elleni támadásnál az élet kioltása semmiképpen sem tekinthető arányos reakciónak.

A törvényszék az elsőfokú döntést megváltoztatva közúti veszélyeztetés alapesete helyett a súlyosabban büntetendő, halált okozó esetet állapította meg. Ezért és a rongálásért a törvény szerint halmazatban akár 10 évet meghaladó szabadságvesztés is kiszabható. A másodfokú bíróság döntően emiatt súlyosította a nő büntetését két év, két évre felfüggesztett börtönre. E mellett a törvényszék fenntartotta a járművezetéstől való kétéves eltiltást, ugyanakkor előzetes mentesítésben is részesítette az elsőrendű vádlottat, azaz mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól. Így tehát a nő - aki a vádbeli cselekmények idején az egyik nemzeti intézmény vezetője volt - továbbra is betölthet olyan munkakört, amelynek feltétele a tiszta erkölcsi bizonyítvány.

A másodfokú bíróság indoklásában kiemelte, hogy a súlyos bűncselekményekhez képest azért szabott ki enyhe büntetést, mert a halálos kimenetelű eseménysort nem az elsőrendű vádlott indította el, hanem a tolvajok.

A segítségnyújtás elmulasztása miatt elmarasztalt tolvaj esetében ugyanakkor egy év két hónapra mérsékelte az első fokon kiszabott másfél éves felfüggesztett szabadságvesztés mértékét és eltörölte a járművezetéstől való ötéves eltiltás mellékbüntetést.

Az elsőrendű vádlott – aki a baleset idején az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója volt – az ítélethirdetést követően újságíróknak nyilatkozva azt emelte ki: csak az értékeit akarta visszaszerezni, sérülést nem akart okozni senkinek. Az egész mindössze fél percig tartott a lopástól a halálos végkifejletig. Mint mondta: azóta alig mer autóba ülni, összerezzen, ha elmegy mellette egy motorkerékpár.

– fakadt ki kamerák előtt a bíróság folyosóján a vádlott.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.