Pesti Srácok

Kilépett az MSZP frakcióból a "parlament legjobb nője"

Kilépett az MSZP frakcióból a "parlament legjobb nője"

Kilépett a szocialista frakcióból Demeter Márta. Az MSZP felhívta a képviselőnő figyelmét arra is, hogy a parlamenti képviselői helyét is adja át egy másik MSZP-s politikusnak.

Demeter Márta 2014-től országgyűlési képviselő, az MSZP Biztonságpolitikai Tagozatának, Nőtagozatának, Ifjúsági Tagozatának és Pedagógus Tagozatának is tagja volt, lemondása váratlanul érte a szocialistákat. A párt közleményt adott ki, amelyben emlékeztetik Demeter Mártát, hogy parlamenti mandátumát az MSZP szavazóitól kapta, így "ez a felhatalmazás csupán a szocialista frakcióban betöltött képviselői helyre vonatkozik."

- írják az MTI-hez eljuttatott közleményben. Kiemelik azt is, hogy egykori képviselőtársuk fontolja meg ezt a körülményt és tisztelje annyira a választók akaratát, hogy "a tőlük kapott felelősségteljes megbízatással együtt a parlamenti mandátumáról is lemond."

PestiSracok facebook image

A sokak által egyszerűen csak a magyar Angelina Jolie-ként emlegetett Demeter pályája szépen ívelt eddig felfelé a legnagyobb baloldali pártban. A korábban Zuglóból induló fiatal hölgyet ráadásul az egyik bulvárlap a "parlament legjobb nője" címmel illette olvasói szavazatai alapján.

PS/MTI, Fotó:Berecz Valter

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.