Pesti Srácok

Soltész Miklós székelyföldi iskolák, templomok felújításának a támogatását jelentette be

Soltész Miklós székelyföldi iskolák, templomok felújításának a támogatását jelentette be

Székelyföldi iskolák és templomok felújításának a támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány olyan iskolák épületeinek a felújítására nyújt támogatást 2017-ben, amelyek a történelmi magyar egyházak fennhatósága alatt működnek.

Székelyudvarhelyen a római katolikus egyházi épületekben működő Tamási Áron Gimnázium 50 millió forintot, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 20 millió forintot, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium pedig 74 millió forintot kap. A magyar kormány 22 millió forinttal támogatja a székelyudvarhelyi unitárius templom felújítását és 42 millió forinttal a villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom újjáépítését.

Az államtitkár azt is bejelentette, hogy 50-70 olyan orvosnak, gyógytornásznak, gyógypedagógusnak a négynapos magyarországi továbbképzését támogatják, akik székelyföldi sérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak. A szakemberek kiválasztásában Székelyudvarhely polgármesterének segítségét kérte.

PestiSracok facebook image

Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója - aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón - rendkívül fontosnak nevezte a magyar állami támogatást, mert - mint ecsetelte - az általa vezetett intézmény a pályázati kiírások megkötései miatt soha nem kaphatott EU-s támogatást épületfelújításra. Azt is hozzátette, hogy Székelyudvarhely városa is kiveszi a részét az ingatlanfelújítás finanszírozásából azzal, hogy 2016-tól emelt bérleti díjat fizet a római katolikus egyháznak az iskolaépületek használatáért.

A város nevében Gálfi Árpád polgármester mondott köszönetet a magyar kormány támogatásáért.

Forrás: MTI; Fotó: nyugatijelen.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.