Pesti Srácok

Az Együtt-PM úgy szétment, hogy Zuglóban már egymást ütik

Az Együtt-PM úgy szétment, hogy Zuglóban már egymást ütik

Úgy tűnik, egy zuglói önkormányzati képviselői hely is annyira vonzó a balliberális kispártoknak, hogy képesek egymásnak ugrani a közös jelölt személye miatt. Az Együtt ki is maradt a nagy ballib összefogásból, és egy külön civil jelöltet támogat az áprilisi időközi választáson.

Miközben az MSZP és a Demokratikus Koalíció megállapodott Karácsony Gergely (Párbeszéd) polgármesterrel a zuglói időközi választások közös jelöltjének személyéről, addig az Együtt egy másik civil egyesület jelöltjét támogatja – adta hírül az atv.hu. Áprilisban azért lesz időközi választás Zuglóban, hogy betöltsék a nyomtalanul eltűnt MSZP-s Sápi Attila képviselői helyét. A háború azonban már most elkezdődött. Az ellenzék a hét közepén jelentette be, hogy ha kell, a Kúriáig mennek a szerdán botrányos körülmények között kitűzött április 23-ai időpont miatt.

A tét nem csekély, hiszen Sápi Attila eltűnéséig 9-9 ellenzéki, illetve kormánypárti képviselő volt a testületben, és nem egyszer a Jobbik, az LMP, vagy éppen a Civil Zugló Egyesület egy-egy képviselőjén múlt, hogy miként alakultak az erőviszonyok. Mindkét oldal úgy gondolkodik, hogy akinek a jelöltje bukik, az bukja a kerületet. A Fidesz azt a Szatmáryné Jähl Angélát indítja, aki legutóbb – még ha csak 7 szavazattal is – kikapott a szocialista Sápi Attilától. Az atv.hu forrásai szerint a Fidesz azt reméli, hogy Civil Zugló Egyesület jelöltje, a gyógyszertári szakasszisztens, Drevenka Mónika a baloldaltól visz majd el szavazatokat. Érdekes módon az Együtt Drevenkát támogatja, és nem a baloldali összefogás közös jelöltjét.

Szigetvári Viktor elnök elmondta: már lezajlottak az ezzel kapcsolatos egyeztetések, noha a formális megállapodást még nem írták alá. Drevenka Mónika ugyanebben a körzetben korábban 13 százalékot hozott, és az Együtt elnöksége egyhangúlag döntött mellette. Jelen állás szerint sem a Jobbik, sem az LMP nem indít önálló jelöltet, utóbbiak ráadásul hajlanak a gyógyszertári szakasszisztens támogatására. Az Együtt és a Civil Zugló közös jelöltállításával megbomlott az a „koalíció", amelynek keretében korábban a baloldali együttműködés megvalósult. Tóth Csaba országgyűlési képviselő, az MSZP zuglói elnöke azt közölte: péntek este a baloldali formációk (mínusz Együtt) megállapodtak Karácsony Gergellyel, így az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Összefogás Zuglóért Egyesület közös jelöltet indít az április végi időközi választáson.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV.hu. Vezető képünkön Szabó Tímea és Karácsony Gergely, illetve Juhász Péter és Szigetvári Viktor látható 2014. októberében, amikor az Együtt és a PM (ma: Párbeszéd) politikusai még el bírták viselni egymást (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)​

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.