Pesti Srácok

Az igazságügyi minisztérium letett a büntetőjog módosításáról

Az igazságügyi minisztérium letett a büntetőjog módosításáról

Letett a román igazságügyi minisztérium arról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását - derült ki a tárca hétfői közleményéből, miközben Romániában csaknem egy hete százezrek tüntetnek amiatt, hogy a kormány sürgősségi rendelettel próbálta módosítani a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást.

"Az igazságügyi minisztériumot nem foglalkoztatja az, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki a Btk. és a perrendtartás módosításra" - olvasható a közleményben, mely hozzáteszi, hogy a tárca jelenleg a büntetőjogot érintő alkotmánybírósági döntéseket írja össze, amelyek elemzését később végzik el. A kormány korábban azzal indokolta a Btk. módosításának szükségességét, hogy az alkotmánysértőnek bizonyult rendelkezéseket ki kell javítani.

A Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány a tüntetések hatására vasárnapi rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte a Btk.-t módosító korábbi vitatott sürgősségi rendeletét. A kormány akkor még azt közölte: a miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy sürgősen kezdeményezzen közvitát valamennyi politikai párt és a civil társadalom bevonásával a Btk. és a büntető perrendtartás módosítása ügyében, hogy a büntetőjogot egy szabályos parlamenti eljárás keretében az alkotmánybírósági döntésekhez, az európai irányelvekhez igazítsák.

Egyes hírforrások szerint a tárca már vasárnap megküldött a legfelső bírói tanácsnak véleményezésre egy olyan törvénytervezetet, amely a kifogásolt kormányrendelet minden vitatott előírását tartalmazza, kivéve azt, hogy a hivatali visszaélés csak 200 ezer lejnél (14 millió forint) nagyobb kár esetén minősül bűncselekménynek. A tüntetések azonban a sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak Romániában, egyes hírforrások szerint vasárnap este országszerte félmillió ember tüntetett a Grindeanu-kormány ellen. A demonstrálók azt állították, nem bíznak már abban, hogy a szociálliberális kormánykoalíció nem fog ismét tisztességtelen módszerekkel próbálkozni, hogy megmentse a felelősségre vonástól a korrupt politikusokat.

PestiSracok facebook image

Sorin Grindeanu hétfőn ismét megerősítette, hogy nem mond le, tovább akarja vinni mandátumát, ameddig azt a parlament meg nem vonja tőle egy bizalmatlansági szavazáson.Újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Florin Iordache igazságügyi miniszternek vállalnia kell felelősséget a kudarca fulladt Btk.-módosításért, és ha nem mond le magától, a hét második felében le fogja váltani.

Grindeanu emlékeztetett: a tárca államtitkárok nélkül maradt, és egyelőre szükség van Iordachera a költségvetés elfogadásához. A miniszterelnök széles körű társadalmi vitát tart szükségesnek a büntetőjog kiigazításáról, de szerinte kizárólag azokra a cikkelyekre kell a módosításokat korlátozni, amelyek alkotmányellenesnek bizonyultak.

PS/MTI, Fotó: Pesti Bulvár

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.