Pesti Srácok

A földtani intézet igazgatója elhatárolódott a MAL-vezéreket mentegető volt kollégájától

A földtani intézet igazgatója elhatárolódott a MAL-vezéreket mentegető volt kollégájától

Saját munkahelye, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet is elhatárolódott Fügedi Ubul kutatótól, aki az ATV-ben - sokakat megbotránkoztató módon - mentegette a tíz halálos áldozatot követelő és közel harmincmilliárd forint kárt okozó vörösiszap-katasztrófa büntetőperének vádlottjait.

Nyugdíjasként mentegeti tovább a vörösiszapbárókat a földtani intézet “hivatásos trollja” - írtuk február 12-én, miután Fügedi Ubul, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet korábbi munkatársa az ATV-ben kijelentette: nem a mostani vádlottak felelősek a vörös-iszap katasztrófáért. Fügedi Ubul számos bizonyítékkal szemben, miszerint költségtakarékossági okból irtózatos mennyiségű maró lúgot tároltak szabálytalanul a vörösiszaptároló tetején, közvetlenül a katasztrófa előtt, az Egyenes beszédben azt hangoztatta: a gátszakadásnak nem az üzemeltetés volt az oka, hanem, az, hogy eleve rossz helyre építették a vörösiszap-tározót. Úgy gondolja, hogy azoknak az illetékeseknek kellene most a bíróság előtt állnia, akik kiadták az engedélyeket. Cikkünkben emlékeztettünk arra is, hogy Huth Gergely még a Magyar Hírlapban hívta fel a figyelmet az állami kutatóintézet emberének gyalázatos nyilatkozataira, aki már rögtön a kolontári katasztrófa után igyekezett mentegetni a MAL Zrt. vezérkarát. Fügedi nem mellesleg éveken át volt az Index Örülünk Vincent? nevű blogjának egyik legvéresszájúbb szerzője.

Cikkünk után Dr. Fancsik Tamás igazgató az alábbi helyreigazítás közzétételét kérte a PestiSrácok.hu-tól. Mivel a kérelem valójában nem portálunk állításait, hanem Fügedi kegyeletsértő kijelentéseit teszi helyre, annak örömmel helyt adunk:

PestiSracok facebook image

A vezető képen Fügedi Ubul látható.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.