Pesti Srácok

Jogosulatlan közpénzből élhetett fényűzően Martin Schulz

Jogosulatlan közpénzből élhetett fényűzően Martin Schulz

Hiába teljesít jól a németországi népszerűségi listákon, Martin Schulz lehet a következő, botrányok övezte európai politikus. Az Európai Parlament (EP) egykori elnökéről a német Der Spiegel közölt leleplező riportot, amelyben azt állítják: Schulz egyáltalán nem „a nép arca”, sőt több súlyos pénzügyi szabálytalanságot is elkövetett az EP első embereként. Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága is magyarázatot vár a politikustól.

A brit The Sunday Times utánament a német lapértesüléseknek, és részleteket közölt Schulz fényűző életszínvonaláról. Eszerint a szociáldemokrata politikus előszeretettel utazott magánrepülővel, evett luxuséttermekben, és alkalomadtán közeli német kollégáit is jól fizető uniós állásokba segítette. Mindezt az Európai Unió szolgálatában. A brit hetilap megjegyzi: bár Schulz büszke arra, hogy szerény körülmények között nevelkedett, gyakran saját uniós beosztottjai­val is lekezelően bánt. Mint írják, egy fiatal tanácsadója azért mondott fel, mert Schulz több alkalommal is vele vasaltatta ki a nadrágját. A The Sunday Times nemcsak a második elnöki mandátum alatt elkövetett szabálytalanságokról cikkezett, értesüléseik szerint a német kancellárjelölt már 2014-ben – amikor az Európai Bizottság elnöki pozíciójára pályázott – gyakran repülőt bérelt, emellett pedig két sofőr is rendelkezésére állt.

A Der Spiegel ugyancsak megemlíti a 2014-es kampányidőszakot, információik szerint Schulz a szocialisták csúcsjelöltjeként olyan pénzügyi forrásokat használt fel, amelyeket kizárólag az EP elnöki feladataihoz használhatott volna. Míg az Európai Bizottságban arra utasították a biztosokat, hogy vegyenek ki szabadságot, ha részt akarnak venni a kampányban, az EP elnöke sokáig felvette az évi 320 ezer eurós javadalmazása felett járó 304 eurós napidíját, miután 2014. január 26-án megtették csúcsjelöltnek – írja az MTI a Der Spiegelre hivatkozva. Kérdéses, hogy Schulz feltételezett szabálysértéseinek lesz-e gyakorlati következménye, mindenesetre az EP költségvetési ellenőrző bizottsága (CONT) magyarázatként szolgáló dokumentumokat vár a német kancellárjelölttől.

PestiSracok facebook image

A CONT elnöke, Ingeborg Grässle (aki mellesleg az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió politikusa) indulatosan úgy fogalmazott:

Hozzátette: minden követ megmozgat azért, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet. Egyelőre Martin Schulz és Angela Merkel sem kommentálta a lapértesüléseket. A jelenlegi német kancellár korábban ígéretet tett arra, hogy nem folytat majd támadásokra felépített kampányt Schulz-cal szemben, így annak korábbi alkoholfüggősége és hiányos tanulmányai sem kapnak szerepet a kancellári posztért folytatott harcban.

MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.