Pesti Srácok

Két autóban is kábítószerfogyasztókat és -terjesztőket fogott a rendőrség

null

Jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot foglaltak le a rendőrök egy összehangolt akció során Szombathelyen és a fővárosban, Mecséren pedig ezzel egyidőben több mint öt kilogramm kábítószergyanús anyagot és mintegy tízezer euró készpénzt foglalt le a rendőrség hétfő este.

A rendőrségi tájékoztatás szerint egy személygépkocsit és annak utasait ellenőrizték a rendőrök az M86-os számú autóút Szombathelyre bevezető szakaszán február 13-án a hajnali órákban, mivel azt gyanították, hogy a járműben utazó fiatalok kábítószert fogyasztottak. A rendőri akció során Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége elfogta és előállította a gépkocsit vezető 21 éves K. Barbarát és a járműben utazó 25 éves V. Gergőt, a gépkocsit átvizsgálva pedig több mint háromszáz gramm kábítószergyanús anyagot találtak. A rendőrök még aznap házkutatást tartottak az elfogott személyek szombathelyi lakásán, ahol 82 darab ecstasy tablettát, valamint a kábítószer terjesztéséhez használt eszközök kerültek elő. Az ügy kapcsán házkutatást tartott a rendőrség egy fővárosi lakásban is, ahol elfogták a 23 éves M. Gergőt, aki a gyanú szerint a vasi megyeszékhelyen lefoglalt kábítószert értékesítette. A lakásban további ecstasy tablettákat és négyszáz gramm kábítószergyanús anyagot találtak. A rendőrség V. Gergőt és M. Gergőt őrizetbe vette és előzetes letartóztatásukat kezdeményezi. A két férfit kábítószer birtoklás vétségével és kábítószer kereskedelem bűntettével gyanúsítják. K. Barbara akit kábítószer birtoklással gyanúsítanak, szabadlábon védekezhet.

Ugyancsak kábítószerfogás történt Mecséren, ahol egy 30 éves győri férfi által vezetett személyautóban metamfetaminnak tűnő kábítószergyanús anyagot, valamint nagy mennyiségű készpénzt találtak. A sofőr és 35 éves szlovák állampolgárságú utasának drogtesztje pozitív lett. A győri férfi mecséri tartózkodási helyén tartott házkutatás során ezután további mintegy 4,7 kilogramm – pikónak, hasisnak, kokainnak és marihuánának tűnő – kábítószergyanús anyagot találtak. Az összesen mintegy öt és fél kilogramm anyagot a rendőrség lefoglalta. A két férfit őrizetbe vette a rendőrség, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult ellenük.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.