Pesti Srácok

Meghátrált a román kormányfő – mégsem enyhítik a korrupt politikusok büntetését

Meghátrált a román kormányfő – mégsem enyhítik a korrupt politikusok büntetését

A román kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosította – jelentette be Sorin Grindeanu román miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos tüntetéssorozat ötödik napján.

Döntését az ország megosztottságával indokolta, amelyet – mint mondta – el akar kerülni. Grindeanu később megjegyezte: azért használta a „hatálytalanítás” kifejezést, mert Klaus Iohannis államfő ezt kérte tőle. Hozzátette, még keresik a megfelelő jogi megoldást – „legyen az hatálytalanítás vagy elnapolás” – arra, hogy a vitatott kormányrendelet ne lépjen hatályba. A miniszterelnök hangoztatta: annak érdekében, hogy a büntető törvénykönyv alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyeit mégis kijavítsák, konzultációt kezd a pártokkal, és a kormány módosító javaslatait törvénytervezet formájában terjesztik a parlament elé. Rámutatott: minden olyan törvénycikkelyt, amelyet hatálytalanítottak a korábbi alkotmánybírósági döntések, ki kell javítani, mert a taláros testület döntései kötelezőek.

Sorin Grindeanu azt állította: nem sikerült jól elmagyarázni a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett. Ennek következményeit Florin Iordache igazságügyi miniszternek kell vállalnia – tette hozzá. Kiemelte, hogy folytatni kívánja a PSD decemberben megszavazott kormányprogramjának életbe léptetését. Ezzel kimondatlanul is elhárította azokat a találgatásokat, hogy le akarna mondani az egy hónapja beiktatott kormány éléről.

Fotó: Reuters/Stoyan Nenov
PestiSracok facebook image

A miniszterelnök bejelentésének idején több mint százezer ember tüntetett a kormány székháza előtt. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői szombaton adták első jelét a meghátrálásnak, amelyet azonban azzal magyaráztak, hogy meg akarják előzni a „megalázott PSD-szavazók” ellentüntetését, a két tábor közti konfrontációt.

Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a legfelső bírói tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntetnek az intézkedés ellen, amelynek valódi célja szerintük az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól, enyhítse a korrupcióért járó büntetéseket. Mint ismert, az elmúlt években több, mint kétezer köztisztviselőt vádoltak meg korrupcióval az országban.

Forrás: MTI. Vezető kép: Reuters

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.