Pesti Srácok

Milliárdokkal több bevétele volt a NAV-nak az elvárt összegnél

Milliárdokkal több bevétele volt a NAV-nak az elvárt összegnél

Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: az idén még nehezebb dolga lesz az adó- és vámhivatalnak, hiszen a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak.

Az adóhivatal 2016-os átalakításáról szólva elmondta: Az államtitkár az adóhivatal tavalyi munkáját értékelve kifejtette, hogy a költségvetési előirányzat 31 milliárd forintos teljesítése mellett jól vizsgázott az adózókat segítő, szolgáltató oldal is. Hozzátette, hogy több mint 224 ezer ügyfélkaput nyitottak a NAV ügyfélszolgálatain.
- mondta Tállai András. Szólt arról is, hogy mintegy 544 ezer céget minősített adózási előélete alapján a NAV. Több mint 190 ezer cég megbízható státuszt kapott. Ebbe a "jó" adózói körbe idén még inkább megéri bekerülni, hiszen a megbízható cégnek a NAV 45 napon belül továbbítja a kiutalni kért áfát. Ezzel szemben majd 35 ezer kockázatosnak minősített adózó 75 napos utalással számolhat - hívta fel a megbízható státusz előnyeire a figyelmet az államtitkár.
Tállai András elmondta, hogy a tavalyi ellenőrzéseknél is dominált a szolgáltató jelleg. A segítő ellenőrzés 2600 tévesztő adózónak biztosította a szankció-mentesség lehetőségét, akik mind megfizették az adót és a jegybanki alapkamattal egyező mértékű önellenőrzési pótlékot. Tavaly december 31-ig mintegy 25 ezer, hosszabb ideje húzódó ellenőrzést zárt le a NAV. A revizorok összességében 488 milliárd forint eltitkolt adót tártak fel.Az idei év kihívásai közül a költségvetési bevételek biztosítása mellett azokat a feladatokat emelte ki az államtitkár, amelyek az adózóknak könnyebbséget jelentenek.
A NAV 2017-ben 3,8 millió magánszemélynek készít bevallási tervezetet, ami az eddigi legnagyobb adminisztrációcsökkentő intézkedés. Az idei év másik újdonsága a támogató eljárás, amely olykor az adókülönbözet összegét is meghaladó összegű szankcióval záruló ellenőrzés helyett segíti a tévesztő, hibázó adózókat. A végrehajtási szakterület dolgozóinak pedig több mint 200 ezer új ügyben kell eljárniuk, hiszen 2017-től a NAV hatásköre lesz a közigazgatás összes - még folyamatban lévő - pénzkövetelésének a végrehajtása - ismertette Tállai András.
PS/MTI, fotó:MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.