Pesti Srácok

A rendőrség szerint sem törtek be a Jobbik irodáiba

A rendőrség szerint sem törtek be a Jobbik irodáiba

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a Jobbik három, az Országgyűlés Irodaházában található három irodájával kapcsolatban, amelyeket még január 9-én találtak nyitva, de a nyomozóhatóság szerint nem törték fel azokat - tudta meg az MTI rendőrségi forrásból kedden.

Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője aznap azt közölte: a Jobbik három irodáját nyitva találták az Országgyűlés Irodaházában, ezek egyikét, Mirkóczki Ádámét felfeszítették. Hozzátette: szóvivőtársa a parlament nemzetbiztonsági, továbbá honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja, aki minősített adatokat is kezel, így államtitkok is veszélybe kerülhettek.

A Belügyminisztérium még aznap közölte, hogy a rendőrség helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végzett. "A helyszíni szemle elsődleges megállapításai szerint két iroda ajtaján a természetes használatból, elhasználódásból, és nem erőszakos feszítésből származó sérülések láthatóak. A harmadik zárszerkezeten klasszikus feszítési nyom szintén nem volt" - írta a BM közleményében, hozzátéve: az esetleges idegen behatolás megerősítésére vagy kizárására még szakértői vizsgálatra lesz szükség.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a nyomozás során kiderült, hogy az irodákat előzőleg takarították, a takarító pedig nem zárta ki, hogy a zárak és az ajtók állapota miatt "mellé zárt" és így valamelyik ajtó nyitva maradt. Az irodákban kutatásra utaló nyomot, változtatást nem találtak, értékek, okiratok, munkaanyagok nem tűntek el. Annak nyomát sem találták, hogy álkulccsal próbálták volna kinyitni a zárakat, s bár találtak az ajtókon és a tok felületein festéksérüléseket, azok a rendőrség szerint nem erőszakos támadásból adódóak.

Az egyik ajtófélfán találtak ugyan egy horogkeresztre emlékeztető alakzatot, de a rendőrség szerint az ábra nem teljes, továbbá ahhoz, hogy megvalósuljon az önkényuralmi jelkép használatának vétsége, azt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon kell közzétenni és ebben az esetben ez nem valósult meg.

A rendőrség mindezek alapján azt állapította meg: az irodákat nem törték fel erőszakosan, jogosulatlan személy nem hatolt be, a számítástechnikai és egyéb berendezéseket nem használták, értéktárgyakat, okiratokat nem szereztek meg jogosulatlanok, ezért nem történt bűncselekmény és a nyomozást megszüntették.

PS/MTI, Fotó:24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?