Pesti Srácok

A román kormányfő szerint a nép csak négy év múlva válthatja le

A román kormányfő szerint a nép csak négy év múlva válthatja le

A kifogásolt sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak Romániában a tiltakozó megmozdulások vasárnap: az ország nagyvárosaiban összesereglett tüntetők a szociálliberális kormány lemondását követelik, Sorin Grindeanu miniszterelnök azonban közölte, nem mond le.

A bukaresti kormánypalota előtti téren egyes becslések szerint több mint százezer ember gyűlt össze helyi idő szerint este nyolc óráig, akik azt állítják, nem bíznak már a kormányban, miután korábbi ígéretei és a tiltakozási hullám ellenére kedden váratlanul enyhített a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorán. Grindeanu az Antena-3 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: nem hajlandó lemondani, pártja nemrég nyert választásokat, a kormányt pedig csak a parlament válthatja le, bizalmatlansági indítvánnyal. Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) a Romania TV hírtelevízió vendégeként kifejtette meggyőződését, hogy a hatodik napja tartó tiltakozási hullám nem spontán tüntetés-sorozat, hanem profik által szervezett politikai megmozdulás, amelynek a legitim kormány megdöntése a célja. A PSD elnöke Klaus Iohannis államfőt tette felelőssé a válság elhúzódásáért, arra emlékeztetve, hogy az egyik tüntetésen való részvételével és kijelentésével hozzájárult az emberek lázításához. A PSD elnöke kijelentette: Az államfőtől várja, hogy hazaküldje a tüntetőket, miután elérték a vitatott kormányrendelet hatálytalanítását. Az államfő egyébként csak szóvivőjén keresztül reagált a vitatott kormányrendelet hírére: azt üzenve, hogy a helyzet „normalizálása” felé tett fontos lépésként értékeli a kormány lépését, ugyanakkor leszögezte, szerinte a kabinet súlyos hibát követett el, és felelős az általa előidézett válság megoldásáért.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.