Pesti Srácok

Teli van energiával – Mégsem mond le idő előtt Juncker

Teli van energiával – Mégsem mond le idő előtt Juncker

Határozottan cáfolta hétfőn az Európai Bizottság a testületet vezető Jean-Claude Juncker esetleges lemondásáról szóló, névtelen forrásokra hivatkozó sajtóértesüléseket. Alexander Winterstein szóvivő a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén kijelentette, „biztosra vehető, hogy Juncker ki fogja tölteni a mandátumát, energiával és eltökéltséggel telve, és nem indul újra a tisztségért."

Margaritisz Szkínász, a brüsszeli testület vezető szóvivője ugyancsak leszögezte, hogy „Juncker nem fog lemondani", kollégája, Mina Andreeva pedig hangsúlyozta, hogy az egykori luxemburgi kormányfő „épp annyira motivált, mint az első hivatali napján volt".

A La Repubblica című olasz lap hétfőn arról számolt be névtelenséget kérő illetékesekre hivatkozva, hogy a következő hetekben elképzelhető Juncker lemondása, ha nem sikerül elérnie, hogy a tagállami vezetők nyilatkozatot fogadjanak el az európai projekt újraindításáról az EU márciusi csúcstalálkozóján, a Római Szerződés 60. évfordulóján.

Mark Rutte holland kormányfő és Angela Merkel német kancellár állítólag nem szeretne nagyszabású évfordulós ünneplést vagy hangzatos nyilatkozatokat, tekintettel az idei választásokra, amelyek a populista erők megerősödését eredményezhetik országaikban. Szakértők szerint amennyiben valamilyen okból Juncker mégis lemondana, akkor a bizottság finn, lett vagy holland alelnöke, Jyrki Katainen, Valdis Dombrovskis vagy Frans Timmermans lehetne esélyes a posztra.

PestiSracok facebook image

Jean-Claude Juncker 2014 novemberében kezdte meg munkáját az EU végrehajtó, javaslattevő szervének élén Brüsszelben. Elődje, a portugál José Manuel Barroso két mandátumon keresztül töltötte be az elnöki tisztséget, Juncker azonban nemrégiben azt mondta, kizártnak tartja, hogy egy újabb cikluson át vezesse a bizottságot.

Forrás: MTI; fotó: thejournal.ie

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.