Pesti Srácok

"Terroristák" vannak a menekültek között Assad szerint

"Terroristák" vannak a menekültek között Assad szerint

A szíriai konfliktus elől menekülő emberek között "terroristák" rejtőznek - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök abban az interjúban, melyet pénteken tett közzé a Yahoo News amerikai hírportál.

- húzta alá a szíriai elnök, de arra nem tért ki, hogy hány terrorista bujkálhat a menedékkérők között.

"Nem kell sok ember, hogy szörnyűségeket kövessenek el" - tette hozzá Aszad. A szíriai államfő szerint a menekültválságot az idegen hatalmak által támogatott "terroristák" idézték elő. Bassár el-Aszad elutasította, hogy Szíria területén biztonsági övezeteket hozzanak létre a menekültek számára. A szíriai államfő szerint több értelme van, és kevesebbe is kerül stabilizálni az országot, mint létrehozni az övezeteket, melyeket fegyveres csoportok támadásai fenyegetnének.

PestiSracok facebook image

A szíriai biztonsági zónák elképzelése elsőként Törökországban vetődött fel, majd Donald Trump amerikai elnök is felvetette az ötletet, de a kivitelezésről nem árult el részleteket.

Aszad az interjúban jelezte, hogy szívesen együttműködne Washingtonnal az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban, de ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok foglaljon világosan állást Szíria szuverenitása és egysége mellett.

A szíriai elnök üdvözölte, hogy az új amerikai adminisztráció a terrorizmus elleni küzdelemre összpontosít, és azt is, hogy Trump emellett felvetette az együttműködés lehetőségét Oroszországgal, Damaszkusz legjelentősebb szövetségesével. Az eddigi amerikai kormány ragaszkodott ahhoz, hogy Aszadnak távoznia kell Szíria éléről, és támogatta a fegyveres ellenzéket. Egyes lázadócsoportok elmondása szerint Trump hivatalba lépése óta a korábbinál is jelentősebb támogatást, több fegyvert és eszközt kaptak.

Bassár el-Aszad az interjúban elmondta: akkor fogadná el, hogy Szíriában amerikai csapatok harcoljanak az Iszlám Állam ellen, ha Washington egyeztetne Damaszkusszal, és elismerné a kormány szuverenitását.

- jelentette ki. Aszad megerősítette azt is, hogy akkor hajlandó távozni a hatalomból, ha szíriai nép választás útján leváltja.

Forrás: MTI; Fotó: angthebankers.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.