Pesti Srácok

Svédország támogatásokkal várja haza iszlamista terroristáit

Svédország támogatásokkal várja haza iszlamista terroristáit

Alice Bah Kuhnke svéd kulturális miniszter szerint a skandináv országnak vissza kell fogadnia és integrálnia kell azokat az embereket, akik az Iszlám Állam soraiban harcoltak, és onnan tértek vissza az északi országba – írja sajtóforrásokra hivatkozva a 888.hu. Mint fogalmazott, nem tudni, hogy a visszatérők mekkora hányada radikalizálódott és hányan vannak azok, akik azért tértek vissza mert csalódtak az iszlamistákban.

A gambiai édesapával rendelkező svéd kulturális miniszter, Alice Bah Kuhnke közleménye szerint Svédország tárt karokal várja az Iszlám Állam vagy más szélsőséges militáns csoportba tartozó svéd állampolgárokat – írja a 888.hu. A portál felidézi, a miniszter a svéd állami tévének adott interjújában elmondta, háromszáz olyan honfitársáról tudnak a hatóságok, akik elhagyták Svédországot azért, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzanak és a soraiban harcoljanak a dzsihád nevében. Hozzátette, körülbelül a felük azonban már vissza is tért az országba.

Mint fogalmazott,

PestiSracok facebook image

A miniszter nyilatkozatát nagy felháborodás követte Svédországban, többen éles kritikát fogalmaztak meg, miszerint nem lehet minden terroristát visszafogadni. Különösen annak fényében nem, hogy a tavalyelőtti párizsi, és a tavalyi brüsszeli merényletben is részt vettek svéd dzsihadisták. Ugyanakkor több svéd város különböző kedvezményekkel várja vissza a szélsőségeseket, Lund városa például elengedné a terroristák korábbi tartozásait, ingyenes lakhatást és díjmentes vezetési órákat biztosítana a szélsőségeseknek. A 888.hu hozzáteszi, a svéd kormány napjainkig fizeti a különböző jóléti szolgáltatásokat azoknak, akik Irakba és Szíriába mentek harcolni Allah nevében.

Forrás: 888.hu; fotó: ng.se

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.