Pesti Srácok

Tizenkét millióból csinált egy nem létező honlapot a Momentum egyik vezetője

null

Tizenkét millió forint támogatási pénzt tüntetett el a Momentum Mozgalom egyik vezetője, Hajnal Miklós - írta meg az Origo. A 22 éves, Orxfordban tanuló aktivista állítólag dúsgazdag, és korábban tagadta, hogy Soros-ösztöndíjas lenne. A tizenkét milliót egy internetes honlapra kapta, ami a online nyelvtanulással foglalkozott volna, de nem lett belőle semmi.

2014-ben a szintén magyar Stickel Adriánnal kitaláltak egy olyan internetes honlapot, amin keresztül előmozdították volna a diákok online felületen történő tanulását. Ez volt a LiteUp.org, amelyre 40 000 dollár (közel 12 millió forint) támogatást kaptak egy hazai startupokat támogató cégtől, a Traction Labs Zrt.-től. A támogatás ellenére a LiteUp azóta eltűnt, a honlapról egy valutaárfolyamokat számontartó oldalra irányítanak át.

Az Origo utánanézett, és az oxfordi oktatás 7,6-9,6 millió forintba kerül évente, Hajnal Miklós erről azt nyilatkozta, hogy diákhitelből fizeti a tandíját. Dolgozott segédkutatóként a Soroshoz köthető Közép-európai Egyetemen (CEU), a Linkedin-profiljából pedig az is kiderül, hogy részt vett a világkormányzati modul oktatásában. Berlinben szakmai gyakorlatát végezte egy szintén Sorossal kapcsolatban lévő intézetnél, a Global Public Policy Institute-nál (GPPi). A GPPi magát egy független és nonprofit szervezetként határozza meg, céljuk a világ irányításának a javítása, kutatás és politikai vita által. Azért végeznek kutatásokat, hogy „jobban megértsük, és meg tudjuk magyarázni a világot, ami körülöttünk zajlik". 2016-ban négy hónapon át a brüsszeli Google-irodában dolgozott Hajnal Miklós, mint gyakornok, ahol a Glassdoor.com szerint ebben a pozícióban 1,8 millió forintnak megfelelő dollárt lehet keresni havonta.

Kérdéses, hogy a Momentum Mozgalom miből finanszírozta a nolimpia kampányt és a hálózatépítést. A hazai ellenzéki pártok jelentős része komoly anyagi problémákkal küzd, ezért ők nem adhatták meg a pénzügyi támogatást, a hozzájuk kötődő civileket pedig köztudottan külföldről pénzelik. "Tény ugyanakkor, hogy az Index és a Soros-pénzből működő 444.hu hathatós, permanens támogatást nyújt a mozgalomnak." - írja az Origo.

PestiSracok facebook image

A MoMo folyton a nyitottság és átláthatóság politikáját hangsúlyozza, mégis zárt ajtók és teljes titoktartás övezte párttá alakulásukat. A tagok nagy részét úgy tűnik, balliberális politikusok gyermekei alkotják.

Frissítve:

Az Origo cikkére a LiteUp.org létrejöttét pénzzel támogató Traction Labs Zrt. és Hajnal Miklós is reagált a HVG.hu-nak. A Traction Labs, amely most inkább Traction Tribe néven ismert állítja, 9,3 millió forintot adtak a LiteUpra, de a projekt nem lett sikeres. Az ötlet nem jött be, ezért lekapcsolták az oldalt. Az üggyel kapcsolatban Hajnal Miklós arról beszélt, senkinek nem kívánja, hogy szakmai eredményeit és családját így támadják. "Kovács András, a cikk írója pedig örökre kiírta magát a szakmából. Sok sikert a tükörbe nézéshez" - kommentálta a cikket Hajnal.

Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.