Pesti Srácok

Mihai Tudose kormánya kapott bizalmat Romániában

Mihai Tudose kormánya kapott bizalmat Romániában

Kényelmes többséggel megszavazta a román parlament csütörtökön Mihai Tudose 28 tagú kormányát, amelyben a minisztériumok többségét a parlamenti helyek 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) vezeti, szabadelvű szövetségese, az ALDE pedig négy tárcát kapott.

A kabinetnek a szükséges 233 helyett 275 törvényhozó szavazott bizalmat: a PNL-ALDE koalíció kormányát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői is támogatták. 102 törvényhozó a Tudose-kormány beiktatása ellen voksolt. Tudose parlamenti beszédében a számok emberének nevezte magát, aki arra vállalkozik, hogy felpörgesse az eddig "behúzott fékkel" haladó szociálliberális kormány teljesítményét. Az új kormányfő a befektetések ösztönzését és költségvetési bevételek növelését nevezte fő feladatának. Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke arról beszélt: a választói akaratot a parlament testesíti meg, a kormánynak meg kell értenie, hogy nem diktálnia, hanem végrehajtania kell a politikai döntéseket.

A PSD által előidézett kormányválságra utalva azt mondta: jobbnak látták őszintén beismerni, hogy késnek a választási ígéretek teljesítésével, és be akarják hozni a lemaradást, akkor is, ha ez politikai kockázatokkal jár.A Ben-Oni Ardelean, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szónoka egy utópikus, mégis szentírásként magasztalt választási program "fegyveres erejének" nevezte a Tudose-kormányt, amely egy "éjszaka leple alatt" hozott döntéssel "felrobbantaná" a román gazdaságot. Az ellenzéki képviselő arra kérte kormánypárti társait, hogy ne csak a folyósón, hanem a titkos szavazás alkalmával is legyen bátorságuk szembefordulni pártvezetésük "önkényével". Varujan Vosganian, az ALDE képviselője jobboldali pártként jellemezte pártját, amelyet a demokrácia, a jogállamiság, és a személyi szabadságjogok védelme köt össze koalíciós partnerével, a PSD-vel. Rámutatott: azt szeretnék elérni, hogy az igazságszolgáltatás valóban függetlenné váljon, ami pedig az adópolitikát illeti, nem támogatják az egységes adókulcs módosítását.

Bukarest, 2017. június 29. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b) és Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke beszélget 2017. június 29-én Bukarestben a szenátus és képviselőház együttes ülésén, amelyen a román parlament bizalmat szavazott Tudose kormányának. MTI Fotó: Baranyi Ildikó
PestiSracok facebook image

Az RMDSZ nevében felszólaló Kelemen Hunor szövetségi elnök azt állította: Romániában sérül a jogállamiság, nem tartják tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztását. Úgy vélekedett, az ellen a parlamentnek is fel kell lépnie, a törvényhozás felelőssége a titkosszolgálatok felügyelete, a kormány elszámoltatása.

- sorolta a költői kérdéseket a magyarság jogsérelmeire utalva az RMDSZ elnöke. Leszögezte: a magyar érdekképviselet törvényjavaslatai nem alkotmányellenesek, nemzetellenesek, vagy erkölcstelenek, múlt héten mégis "gombnyomásra" fellángolt miattuk a magyarellenes hisztéria. Ezen jogok életbe léptetésére Románia kötelezettséget vállalt, amikor ratifikálta a nyelvi chartát - figyelmeztetett. Az RMDSZ elnöke bejelentette: a magyar képviselők és szenátorok bizalmat szavaznak a Tudose-kormánynak, de ez nem biankó csekk, és előre szólnak: nem értenek egyet például azzal, hogy a nyereség helyett az üzleti forgalmat vegyék alapul a társasági adónál. A parlament bizalmi voksa után az új román kormány tagjai csütörtök este teszik le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt.

PS/MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.