Pesti Srácok

A DK-s Niedermüller Péter ott bábáskodik a legújabb migrációügyi okosság mellett is

A DK-s Niedermüller Péter ott bábáskodik a legújabb migrációügyi okosság mellett is
Niedermüller. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A bevándorlók európai uniós tagállamok közötti szétosztásában is szerepe lesz az új Európai Menekültügyi Ügynökségnek – ezt a szervezet létrehozásához szükséges jogszabály kidolgozásán dolgozó DK-s EP-képviselő, Niedermüller Péter sem cáfolta az M1-nek.

Gyurcsány Ferenc pártjának európai parlamenti képviselőjét idézve azt mondták: az új ügynökség feladata nem a bevándorlási hullám megfékezése, hanem a migrációs válság kezelése lesz. A hírműsor szerint az ellenzéki politikus korábban is kiállt már a migránsok befogadása mellett, és arról is beszélt, hogy lebontaná a kerítést. Niedermüller Péter az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy a megújuló szervezet segíti majd az úgynevezett frontállamokban, Görögországban és Olaszországban a hatóságokat az érkező migránsok ellenőrzésében, kikérdezésében és ellátásában.

Az M1 felidézte, hogy 2015 szeptemberében Soros György amerikai üzletember hatpontos javaslattal állt elő, ennek egyik eleme volt, hogy az Európai Uniónak legalább évi egymillió migránst kellene befogadnia. A „tőzsdei spekuláns” már akkor azt is javasolta, hogy az uniónak létre kellene hoznia egy közös menekültügyi és migrációs ügynökséget. Niedermüller Péter szerint nincs párhuzam a milliárdos felvetése és az újonnan megalakuló európai menekültügyi ügynökség között, elmondása szerint annak a terve már mintegy két éve az unió előtt van – hangzott el.

PestiSracok facebook image

Az M1 utalt arra is, hogy a „migránspárti ellenzéki politikus” nevét korábban már összefüggésbe hozták Soros Györggyel, hiszen szerepel az amerikai milliárdos Open Society European Policy Institute nevű szervezete által összeállított Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben (2014–2019) című kiadványban is. Niedermüller Péter már korábban is aktívan részt vett az EU menekültügyi politikájának alakításában. Tavaly ő is megszavazta, hogy fizetniük kelljen azoknak a tagállamoknak, akik elutasítják a kötelező betelepítést. És lebontaná a déli határzárat is, mert szerinte nem helyes, hogy máshová mennek a migránsok, nem Magyarországra – hangzott el a híradóban. Emellett emlékezetes alakítást nyújtott áprilisban is, amikor az EP baloldali és liberális pártjai kezdeményezésére próbálták felelősségre vonni Orbán Viktort Magyarország migrációs politikájáért, majd májusban elfogadtak egy elmarasztraló állásfoglalást.

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.