Pesti Srácok

A Jobbik most éppen a Sándor-palota előtt feltűnősködik egy iratmegsemmisítővel

A Jobbik most éppen a Sándor-palota előtt feltűnősködik egy iratmegsemmisítővel

A Jobbik értékelése szerint Áder János a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői hivatalhoz. Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte: a jogszabály elfogadásához kétharmados támogatás kellett volna a parlamentben, az alaptörvény VIII. cikke ugyanis ebbe a körbe sorolja a pártok gazdálkodásával összefüggő módosításokat.

Hozzátette, a szabályozást első körben a Fidesz is sarkalatos törvényként nyújtotta be, azonban miután "az MSZP kihátrált", felesként vitték keresztül. A politikus elmondta, hogy utólagos normakontrollért fordulnak az Alkotmánybírósághoz és ehhez várják az ellenzéki pártok támogatását, az államfő megfosztási eljárásához pedig már elvi támogatást kaptak a szocialistáktól. Farkas Gergely a Sándor-palota előtt tartott tájékoztatón egy iratmegsemmisítővel ledarálta az alaptörvény pártokra vonatkozó oldalát. Ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesznek a saját alaptörvénye sem szent, ha a hatalom megtartásáról van szó.

PS/MTI, MTI Fotó: Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.