Pesti Srácok

Ostromállapotban zajlott a mai G20 csúcstalálkozó

Ostromállapotban zajlott a mai G20 csúcstalálkozó

Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 160 rendőr megsebesült.

Tüntetők ezrei vonultak az utcákra, hogy megakadályozzák a küldötteket abban, hogy eljussanak a találkozó színhelyére. A rendzavarásról felgyújtott autók - közöttük több rendőrségi jármű - és a város felett gomolygó füstfelhők tanúskodtak.

A Donald Trump amerikai elnök elleni tiltakozások olyan hevesek voltak, hogy felesége, Melania nem tudott eljutni az állami vezetők házastársai számára rendezett programokra, mert a rendőrség úgy ítélte meg, hogy túl veszélyes elhagynia a házat. A rendőrök több mint 80 tiltakozót vonszoltak el az Outer Alster tó közelében lévő útról, amely Trump elnök egyik lehetséges útvonala volt.

Kora este a tiltakozók az Elbphilharmonie épülete felé vonultak, hogy megzavarják a 20 ország vezetőinek a város új koncertpalotájában tervezett esti programját, és megpróbáltak behatolni a tüntetők elől lezárt területre.

PestiSracok facebook image

A rendőrség szerint mintegy 6000 ember próbált meg behatolni az övezetbe, közülük legalább ezren álarcon viseltek. A német törvények értelmében a tüntetőknek tilos elfedni az arcukat.

A rendőrség vízágyúkat vetett be, hogy visszaszorítsa a tömeget, míg a tiltakozók gépkocsikat gyújtottak fel, palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket. A jelek szerint az esti rendezvény a tervek szerint megkezdődött, Angela Merkel kancellár és több vezető megérkezett a helyszínre, köztük Donald Trump amerikai elnök és felesége is - írta a dpa német hírügynökség.

A hangverseny kezdete előtt a Greenpeace környezetvédelmi szervezet mintegy 15 hajója közelítette meg a koncertpalotát a kikötő irányából. A tiltakozók elől elzárt területhez érve a hajók felgyorsítottak, mintegy kétszáz tüntető a vízbe ugrott. Napközben Altona kerületben a tüntetők Molotov-koktéllal dobáltak meg egy rendőrőrsöt és a közeli pályaudvart, valamint rendőrségi autókat gyújtottak fel.

Tizenegy tüntető súlyosan megsérült, amikor a város Bahrenfeld kerületében megpróbáltak áthatolni egy kerítésen. A négy méter magas kerítés a súlyuk alatt összeomlott, és maga alá temette őket. A rendőrség közlése szerint húsz tiltakozó rátámadt a biztonsági őrökre a Park Hyatt szállodában, ahol Vlagyimir Putyin orosz, Mun Dzse In dél-koreai elnök, valamint MalcolmTurnbull ausztrál kormányfő szállása van.

A rendőrségi helikopterekre jelzőrakétákat lőttek ki, az egyik kis híján eltalálta a helikoptert - közölte a rendőrség, amely szerint tüntetők betörték a mongol konzulátus ablakait és kiszúrták a kanadai küldöttség egyik gépkocsijának abroncsait. Angela Merkel elítélte és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot. Hozzátette: megérti a békés tüntetéseket, de az erőszakos tiltakozások emberéleteket veszélyeztetnek.

Mintegy 20 ezer rendőrt vezényeltek a kikötővárosba a rend fenntartására az ország minden részéből. A hamburgi rendőrség pénteken további erősítést kért, hogy kordában tudja tartani az erőszakot. Estére több mint 850 rendőrt tartott Hamburg felé öt szövetségi államból. Az összecsapásokban 160 rendőr sebesült meg könnyebben és 70 tüntetőt vettek őrizetbe.

A tüntetések miatt nagy fennakadások voltak a tömegközlekedésben, a rendőrség Twitter-üzenetekben szólította fel a lakosokat, hogy ne közlekedjenek autóval a városközpontban. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter biztonsági okokból nem tudott megjelenni a találkozó keretében a városközpontban tartott egyik rendezvényen - közölték a szervezők.

Szombatra mintegy 100 ezer globalizáció-ellenes tüntetőt várnak a hamburgi Deichtorplatzra.

MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.