Pesti Srácok

Hoppá! A bajor kormány önálló határőrséget és menekültügyi hivatalt állít fel

Hoppá! A bajor kormány önálló határőrséget és menekültügyi hivatalt állít fel

Önálló határőrizeti rendőrség és menekültügyi hivatal felállításáról döntött az új összetételű bajor tartományi kormány pénteken.

A Markus Söder vezette kormány első üléséről kiadott közlemény szerint a határőrizettel foglalkozó rendőri szerv július 1-jétől kezdi meg működését és 1000 főből áll majd, központja a bajor-osztrák határnál fekvő Passauban lesz. Felszerelik egyebek között drónokkal, amelyeket a zöldhatáron vetnek be az illegális határátlépés visszaszorítására. A határőrizet Németországban szövetségi hatáskör, de a müncheni vezetés el akarja érni, hogy a bajor határrendőrök a szövetségi rendőrség által végzett valamennyi határigazgatási műveletbe, például az útlevelek ellenőrzésébe is bekapcsolódhassanak. Ezért tárgyalást kezdeményeznek a szövetségi kormánnyal.

A menedékkérők többsége a bajor-osztrák határnál éri el Németország területét, ezért a nemzetközi menekültválság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015 szeptemberében ideiglenesen visszaállították az ellenőrzést ezen a határszakaszon. Az európai uniós szabályok alapján az intézkedést az idén május 12-ig lehet fenntartani. München szerint ismét meg kell hosszabbítani az engedélyt. Ezzel a szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer - az előző bajor kormányfő - is egyetért. A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke az utóbbi napokban többször kijelentette, hogy a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet érintett határszakaszain egészen addig fenn kell tartani a rendkívüli állapotot jelentő ellenőrzést, ameddig nem megfelelő az övezet külső határának védelme. Markus Söder kormányának első ülésén arról is döntöttek, hogy a tartomány teljes területén erősítik a rendőri jelenlétet, és 2020-ig évente rendre 500-zal növelik a rendőrök számát, amely több mint 42 ezer fővel már most történelmi csúcson van.

A rendőrség megerősítése egész Németországban egyedülálló - idézték a közleményben Joachim Herrmann belügyminisztert. A fejlesztés azt szolgálja, hogy Bajorországban továbbra is "nagyobb biztonságban éljenek az emberek, mint másutt" - utalt a CSU-s politikus arra, hogy a 16 tartomány közül Bajorországban a legjobb a közbiztonság. A menekültügy szintén alapvetően szövetségi hatáskör Németországban, a menedékkérők ügyében a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) dönt. A bajor kormány ezen a területen nem kíván a szövetségivel megegyező jogosítványokat. A tartományi menekültügyi hivatal a BAMF "erős partnere" lesz - mondta ezzel kapcsolatban Joachim Herrmann.

PestiSracok facebook image

Németország gondoskodik a rászorulókról, ezt mutatja, hogy "egy nagyszerű közös erőfeszítéssel sikerült több mint egymillió menekültet és menedéket kereső embert ellátni országunkban" - emelte ki a közlemény szerint Markus Söder. A miniszterelnök hozzátette, hogy a maradásra jogosult embereket a lehető legjobban be kell illeszteni a társadalomba, a németországi tartózkodásra nem jogosult embereket pedig "következetesen vissza kell vezetni a származási országukba". Ennek a feladatnak a "jobb, gyorsabb és hatékonyabb" elvégzésére alakítják meg a tartományi menekültügyi hivatalt, amelynek szintén 1000 munkatársa lesz.

MTI; Vezető kép: Faktor.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.