Pesti Srácok

Önazonosságunk alkotmányos védelme - Ezekben a pontokban változik az Alaptörvény

Önazonosságunk alkotmányos védelme - Ezekben a pontokban változik az Alaptörvény

Három témában módosítaná a kormány az alaptörvényt, amelyet kedd délután nyújtott be az igazságügyi miniszter – írja az Index.hu. A változtatások szerint Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, és a rendőrség is részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában. Az új alaptörvényben emellett a magánélet védelme és a közigazgatási bíróságok létrehozására is helyet kap.

A portál felidézi, a Trócsányi László igazságügyminiszter által kedden, a kormány nevében benyújtott hetedik alaptörvény-módosítás tíz cikkből áll és három nagyobb témakört érint: az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, a gyülekezési jog korlátozását valamint a közigazgatási bíróságok létrehozását. Hozzáteszik, az első cikk a Nemzeti Hitvallást egészítené ki ezzel a mondattal:

Emellett az alaptörvénybe is bekerülne az a mondat, amely szerint

PestiSracok facebook image

A második cikk az EU-val kapcsolatos hatáskörgyakorlásról szól, amikor úgy fogalmaz,

Az alaptörvény további változtatása megtiltaná a kötelező betelepítést is. A szöveg megfogalmazása szerint

Ezen felül a rendőrség feladatköre is kiegészülne az alábbiakban:

Az alaptörvénybe szintén bekerülne a magánélet és a magánlakások védelme, amely az ellenzék szerint korlátozza a gyülekezési jogot. A módosítás alapján

Az alaptörvény továbbá változtatna a bírósági rendszeren is lehetővé téve a közigazgatási bíróságok létrehozását. A szövegváltozat szerint

Forrás: Index.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.