Pesti Srácok

Ismét helyre kellett tenni a 168 Órát hisztériakeltő cikke miatt

Ismét helyre kellett tenni a 168 Órát hisztériakeltő cikke miatt

Manipulatív fotókkal és valótlan állításokkal „tudósít” a határon szolgálatot teljesítő rendőrök ellátási körülményeiről a 168 Óra – írja a police.hu közleményében. Hangsúlyozzák, a szélsőbalos portál manipulatív fotóján olyan étel látszik, amely nem is szerepelt a rendőrök különben rendszeresen ellenőrzött étlapján, még a csomagolása is más. A rendőrség továbbra is azt ajánlja, hogy a valóságról a 168 Óra újságírói a helyszínen bizonyosodjanak meg, ehhez minden segítséget felajánlanak.

A közlemény felidézi, a 168 Óra internetes oldal szerdán megjelent, „Kevés ételt kapnak a határvédelemre kivezényelt rendőrök, és van, hogy az is penészes” című közlésében valótlanul állítja, hogy nem megfelelő a Magyarország déli határszakaszán szolgálatot teljesítő rendőrök elhelyezésének és ellátásának mértéke és minősége. Hozzáteszik, a cikk állításaival ellentétben, a rendőrök étkeztetése, elszállásolási és pihenő körletei megfelelőek, kulturáltak, a tisztálkodás, a mosás és a testedzés lehetősége biztosított. A Készenléti Rendőrség és a megyei rendőr-főkapitányságok vezényelt állománya felújított rendőrségi objektumokban és kereskedelmi szállásokon kerül elhelyezésre. Az állomány ellátásáért felelős logisztikai munkatársak rendszeresen ellenőrzik a szerződéses partnerek által biztosított ételeket. Az ellenőrzések alkalmával a cikkben szereplő esettel nem találkoztak, illetve panasz az alegységparancsnokokhoz sem érkezett az étellel kapcsolatosan. A képeken látható étel az étlapon nem szerepel, illetve a beszállító cég nem ilyen csomagolásban szállítja azokat.

Úgy fogalmaznak,

PestiSracok facebook image

A közleményben megjegyzik, mint ahogy korábban, a rendőrség most is felajánlja a lehetőséget az érdeklődő médiatartalom-szolgáltatók számára - általuk megjelölt időben és helyszínen - a határon szolgálatot teljesítő rendőrök elhelyezési és ellátási körülményeinek megtekintésére. Ezzel a lehetőséggel - a hiteles tájékoztatás érdekében - a 168 Óra munkatársai is bármikor élhetnek.

Forrás: police.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.