Pesti Srácok

Szanyi: Az MSZP elnöksége már csak a megmaradt pártvagyonra koncentrál

Szanyi: Az MSZP elnöksége már csak a megmaradt pártvagyonra koncentrál

„Úgy tűnik, bele is pusztulunk” – ilyen és ehhez hasonló mondatokat használt pártja jelenlegi helyzetéről Szanyi Tibor. A Brüsszelből kiszorult szocialista politikus most a Munkások Újságjában kritizálta pártját. Szerinte az MSZP vezetőit csak a maradék pártvagyon érdekli – közölte az M1 Híradója.

– mondta Szanyi Tibor a Munkások Újságjának adott interjúban. A szocialista politikus kitért arra is, hogy az elmúlt 21 év nem volt sikertörténet az MSZP szempontjából. Szanyi Tibor azt mondta: bár sok ponton tudott azonosulni Medgyessy Péter törekvéseivel, ám a Gyurcsány-kormány megalakulásától sok vitája volt az MSZP vezetőivel. Szerinte a 2006-os őszödi beszéd csak súlyosbított az MSZP helyzetén, és gyakorlatilag kitörölte az „önkormányzati dimenzióból”. Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Szanyi Tibor már sokadszorra fogalmaz meg kemény kritikát a májusi európai parlamenti választás óta. Azután ostorozza pártját, hogy mindössze 6,61 százalékot ért el, majd a megszerzett egy mandátumot sem neki, hanem Ujhelyi Istvánnak adta az MSZP. Nyílt leveleiben egyebek mellett „degenerálódó belterjes klubhoz” hasonlította az MSZP-t, de többször kifejtette azt is, hogy szerinte Tóth Bertalan és „elnöki klikkje” teszi tönkre a szocialistákat.

Forrás: hirado.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.