Pesti Srácok

Az iráni külügyminiszter szerint nem biztos, hogy elkerülhető a háború hazája térségében

Az iráni külügyminiszter szerint nem biztos, hogy elkerülhető a háború hazája térségében

Nem biztos, hogy elkerülhető a háború a térségben – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az amerikai CBS televíziónak adott interjújában vasárnap. Az iráni diplomácia vezetője úgy fogalmazott: nem bizakodom, hogy elkerülhetünk egy háborút, ugyanakkor leszögezte: hazája nem kezdeményez harcokat más államokkal.

– jelentette ki az interjúban az iráni külügyminiszter, aki arra az újságírói kérdésre, hogy vajon ezen mit ért, Zaríf azt felelte: ez azt jelenti, hogy a háború nem lesz korlátozott. A tárcavezető rossz döntésnek, helytelen iránynak nevezte az amerikai kormányzat pénteki bejelentését, amely szerint Washington katonákat és fegyvereket küld Szaúd-Arábiába.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Zaríf. Az iráni külügyminiszter megismételte, hogy a szaúdi olajlétesítmények ellen a múlt héten elkövetett dróntámadásban Teheránnak nem volt szerepe.

Mohamed Dzsavád Zaríf múlt csütörtökön még háborúval fenyegetett abban az esetben, ha Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Államok támadást intézne hazája ellen. A CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában akkor azt mondta: "mi nem akarunk katonai konfrontációt, de egyetlen pillanatig sem fogunk habozni, hogy megvédjük területeinket". A külügyminiszter akkor a jemeni húszikat okolta a szaúdi dróntámadásért. A CNN-interjúban azt is leszögezte: Teherán nem akarja újratárgyalni az atomprogramjára vonatkozó megegyezést abban az esetben, ha Washington nem oldja fel az Irán ellen hozott szankciókat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hou Hvi Jung

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.