Pesti Srácok

Ursula von der Leyen: A közös értékek jelentik az európai életmódot

null

Az Európai Unióról (EU) szóló szerződésben megnevezett közös értékek jelentik az európai életmódot, és ezt az életmódot külső és belső támadások ellen is meg kell védeni – fejtette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy hétfőn ismertetett írásában, amelyben állást foglalt az európai életmód védelméért felelős bizottsági tárca elnevezése körüli vitában.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Die Welt című német lapban közölt vendégkommentárban üdvözölte a tervezett elnevezésről szóló vitát, kiemelve, hogy az alkalmat ad a fogalom pontos meghatározására. Mint Ursula von der Leyen írta, számára egyesegyedül az EU-ról szóló szerződés második cikkében foglaltak jelentik az európai életmódot. Idézte a szerződés szövegét, miszerint az EU az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.

– citálta a CDU-s politikus a szerződést, ismertetve ezzel, hogy mit is ért az európai életmód kifejezés alatt. Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy ez az életmód nem természetes adottság, és nap, mint nap támadják Európa ellenségei. Támadják külföldről mindazok, akik beleavatkoznak választásainkba, és támadják belföldön a nacionalista populisták, akik destabilizálni akarják Európát.

PestiSracok facebook image

– írta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, aki hozzátette: míg egyesek azt javasolják, hogy a túlságosan erős politikai töltöttség miatt inkább ne használják az európai életmód kifejezést, ő úgy véli, nem szabad hagyni, hogy Európa ellenfelei elragadják a fogalmainkat. Ursula von der Leyen kiemelte: az EU-ról szóló szerződésben rögzített értékek védelme alkotja önazonosságunk alapját.

– írta Ursula von der Leyen. A megválasztott bizottsági elnök elképzelése szerint mások mellett a migráció is az európai életmód védelméért felelős bizottsági tárca ügyei közé tartozik majd. Ezt számos EP-képviselő, jogvédő szervezet és több tagállam kifogásolta, azzal érvelve, hogy az elnevezés szélsőjobboldali retorikát idéz, azt sugallva, hogy például a menedékkérők fenyegetést jelentenének a kontinens kultúrájára. Hétfőn Guy Verhofstadt, a liberális-centrista EP-frakció magas rangú tagja ismét a tárca elnevezésének megváltoztatására szólította fel von der Leyent. Verhofstadt kiemelte: képviselőcsoportja komolyan veszi az ügyet, és vagy a portfólió nevét kell módosítani, vagy pedig kivonni alóla a migráció ügyét, máskülönben veszélybe kerül az Európai Bizottság összetételének jóváhagyása. Elutasította ezt az elnevezés-terület párosítást a bizottság távozó elnöke, Jean-Claude Juncker is, aki egy minapi nyilatkozatában kiemelte: nem tetszik a gondolat, hogy az európai életmód ellentétes lenne a bevándorlással.

– mondta a luxemburgi kereszténydemokrata politikus. A májusi EP-választások nyomán megújítandó Európai Bizottság biztosjelöltjeinek meghallgatása szeptember végén kezdődik az EP szakbizottságaiban, a testület végleges összetételét tükröző listáról pedig várhatóan októberben szavaz a parlament, végül az EU-tagországok állam, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács nevezi ki a bizottságot, minősített többséggel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.