Századvég-elemzés: Soros szervezeteinek legújabb akciója kísérlet a NATO bomlasztására
A napokban hívta fel egy amerikai internetes oldalon a magyar felmenőkkel rendelkező Ernest Istook újságíró arra a figyelmet, hogy Magyarországgal szemben a deep state, tehát a hálózati jelleggel működő duális háttérhatalom aktivizálódott az elmúlt időszakban. Ennek kapcsán a szerző emlékeztet, hogy Soros György hálózata egy politikai nyomásgyakorló csoportot hívott életre 2018 tavaszán Transatlantic Democracy Working Group (TDWG) néven, amely egyfajta munkacsoportként működik, és az Egyesült Államok volt kormánytisztviselői, nemzetbiztonsági és más illusztrisnak tekintett szakértők alkotják.
A fentiek alapján nem véletlen, hogy a csoport az interneten elérhető alapító dokumentumában szereplő alapítási időpont közel esett a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokéhoz, vagyis a demokratikus megmérettetésen harmadszor alkotmányozó többséget szerző kormányerők győzelméhez. A munkacsoport még tavaly novemberben támogatásáról biztosította a Közép-európai Egyetemet (CEU) is, „elítélve a magyar kormány lépéseit, amellyel az intézményt elűzték az országból”, ami világosan rámutat a szerveződés politikai irányultságára.
A TDWG egyik alapítója pedig az az Alex T. Johnson, aki Amerikában a kongresszusi Helsinki Bizottság elnökének kabinetfőnöke, és aki korábban Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak európai irodájánál dolgozott. A munkacsoportban szereplő számos más személy is jelentős anyagi forrásokat kap Soros György alapítványától (pl. Susan Corke és Melissa Hooper a Human Rights First nevű szervezetről vagy James Kirchik a Brookings Intézettől).
A munkacsoport alapító dokumentuma az államok szuverenitásával nem összeegyeztethető módon arra kéri az amerikai Kongresszust, hogy tartson meghallgatásokat a szerintük Közép-Európában teret nyerő demokráciadeficit miatt, és a törvényhozás fogadjon el szakpolitikai javaslatokat – a szükséges források biztosításával – „az amerikai érdekeket veszélyeztető” helyzet felszámolása érdekében. A Kongresszusnak szerintük átfogó stratégiát kell kidolgoznia arra, hogy az USA diplomáciai eszközeivel, fejlesztési donációkkal és a biztonsági együttműködések segítségével „támogassák a demokratikus berendezkedést” a NATO-tagállamokban.
A munkacsoport tevékenysége aligha egyeztethető össze a transzatlanti gondolattal, és konkrét javaslatuk nem fér össze a NATO-t, mint katonai szövetséget létrehozó 1949. évi Észak-atlanti Szerződés szellemével sem. Annak 2. cikke ugyanis előírja, hogy a szerződéses felek a békés és baráti nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséhez úgy járulnak hozzá, hogy „megerősítik szabad intézményeiket, biztosítják azoknak az elveknek a jobb megértését, amelyeken ezek az intézmények nyugszanak”, továbbá igyekeznek megteremteni a stabilitás és jólét előmozdítására alkalmas körülményeket. A TDWG felhívása az amerikai kormányzat felé aligha az elvek jobb megértését kívánja biztosítani, és nem lenne alkalmas a NATO-n kívüli stabilitás megteremtéséhez is elengedhetetlenül fontos, a saját szövetségen belüli stabilitás előmozdítására. Emellett az Észak-atlanti Szerződés 8. cikke azt írja elő, hogy a szerződéses felek kötelezik magukat arra, hogy nem vállalnak semmiféle, a NATO-t alapító szerződéssel ellentétben álló nemzetközi kötelezettséget. Vagyis a NATO egyik tagállama sem vállalhat szerepet egy másik NATO-tagállamban más tagországok által presszionálni kívánt politikai akaratok és normák kikényszerítésében.
A Soros-féle munkacsoport javaslata figyelmen kívül hagyja, hogy a NATO alapvetően az európai katonai biztonság magját alkotja, és hogy demokratikus nemzetek szövetségeként kell továbbra is működnie. A csoportosulás Cseh Katalin magyar EP-képviselőhöz hasonlóan egy katonai szervezetet kíván felhívni – a szövetségen belül – politikai nyomásgyakorlásra, ami nyilvánvalóan sértené a célkeresztbe kerülő állam függetlenségét és külső szuverenitását. A „jogállamiságot” számonkérő, politikai ízű kinyilatkoztatásokkal szemben pedig szükséges leszögezni, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam, ahol a közhatalom forrása a nép, és a magyar választópolgárok az alkotmányos alapelvek szerinti törvényes módon kinyilvánított akarattal választják meg saját kormányukat. A demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein alapuló közösségének megőrzésével Magyarország a NATO megbízható, szövetséges tagállamaként kíván működni a jövőben is. Az Észak-atlanti Szerződés aláírásával a NATO-tagállamok megerősítették az ENSZ Alapokmány céljaiba és elveibe vetett hitüket, és elkötelezték magukat amellett, hogy kapcsolataikban tartózkodnak az agresszióval való fenyegetéstől és katonai-hatalmi potenciáljuk ezen elvekkel összeegyeztethetetlen módon történő alkalmazásától. A magát szakmainak feltüntető, ám valójában politikai cselekvőként viselkedő Transatlantic Democracy Working Group javaslata nem értelmezhető másként, csak úgy, hogy egy katonai szervezetet domináló nagyhatalmat szólítottak fel politikai beavatkozásra a NATO-struktúrák alkalmazásával.
Különös pikantériája az ügynek, hogy a javaslatot kidolgozó munkacsoportban olyan nemzetközi NGO-k részéről kaptak szerepet vezető személyek, mint például a széles körben jogvédő szervezetként ismert – és az ENSZ alapelveit és a nemzetközi jogot magára nézve elvileg kötelezőnek tekintő – Helsinki Bizottság, amely a saját hitvallása alapján amúgy ellenzi bármilyen fajta erőszak alkalmazását. A megtett javaslat elfogadhatatlan, és a nemzetközi szerződésekkel is szembemenve sértené egy szuverén állam függetlenségét, külső szuverenitását és biztonságát, és hosszú távon veszélyeztetné a NATO katonai szervezet belső politikai stabilitását is. Az 1949. április 4. napján kelt Észak-Atlanti Szerződés preambulumában az áll, hogy a részes felek egyesítik az együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseket. Ennek alapján pedig kijelenthető, hogy minden olyan idegen befolyásolási kísérlet, amely ezen egység megbointására irányul, veszélyes és megállítandó.
Forrás: Századvég Alapítvány
