Pesti Srácok

Szanyi: A Tóth Bertalantól kapott juttatásokért támogatták őt a párttagok

Egy párthoz való tartozás ma már inkább lelki kapocs és nem valódi műhelymunka zajlik – erről Szanyi Tibor, az MSZP volt tagja beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának pénteki adásában. A szocialista párt korábbi alelnöke úgy fogalmazott: olyan szintű egzisztenciális függőségi rendszerek alakultak ki a politika és az élet különböző területei fölött, hogy az már a szabad véleménynyilvánítást ütötte agyon, ami pedig olyan értelemben korrupció, hogy „ha valaki bizonyos előnyökért cserébe befogja a száját” – számol be a hirtv.hu.

Szanyi Tibor határozott igennel felelt arra a kérdésre, hogy a Tóth Bertalan pártelnöktől kapott külön juttatásokért az MSZP-elnökségi tagok vagy párttagok őt támogatták, mint MSZP-elnököt. A korábban kijelentetett, „az MSZP halott” kifejezéssel kapcsolatban a politikus kiemelte: a politikai halál az, amikor egy párt nem veszi fel a ritmust az élettel, ha történnek az ügyek és elmennek mellette.

– ezt már annak kapcsán mondta Szanyi Tibor, hogy úgy nyilatkozott: szerinte az MSZP sorsát a Jobbikkal kötött elvtelen szövetség pecsételte meg.

Forrás: hirtv.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.